KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Egon és Dönci

Kis lépés Egonnak…

Csillag Márton

Az első magyar egész estés térhatású animációs film magánszorgalomból, a sufniban készült, miként főhőse űrhajója.

 

Charles Simonyi és Mézga Aladár után új magyar magánűrhajós hódította meg a Galaxist. Egon annyiban különbözik elődeitől, hogy ő nem Csillagvárosból és nem is Budapestről indult útjára, hanem vidéki sufnijából, ugyanakkor – Blöki után szabadon – neki is jutott egy társ: Dönci, a kövér macska.

Animációtörténeti alapfogás párban szerepeltetni a rajzolt (vagy éppen gyurmából „szobort”) történetek hőseit, mert azok darwini értelemben talán nem, de dramaturgiailag mindenképpen egyenrangúak, így az alkotók által elképzelt világban kedvükre püfölhetik, viccelhetik meg és segíthetik egymást. Egy tetszőleges „pacalény” nehezen élne meg az egyszínű kartonlap előterében, egy másik pacával kiegészülve azonban már teljes értékű cirkuszi műsort adhat, fittyet hányva a gravitáció és az anyagmegmaradás törvényeire, hiszen egymáshoz viszonyítva tökéletes élőlények. Legyen szó tárgyanimációról, papírkivágásos technikáról, vagy akár a legmodernebb számítógépes 3D-mesterkedésről, a páros recept bármely alkotó segítségére szolgálhat, Tom és Jerrytől Wallace és Gromitig rendszeresen élnek is a módszerrel a történetgyáros animátorok, akik hajlandóak akár állatokkal, szörnyekkel vagy járművekkel dolgozni, hogy emberközelibb mesét mondhassanak. Nem olcsó fogásról van tehát szó, ha a rajzfilmhősök párban indulnak bevetésre, hanem a képzelt tér teljes bejátszásáról, hiszen társas lényként a nézők is könnyebben azonosulnak a valóságtól elemelt, meglepő helyzetek szereplőivel.

Napjainkban minden hónapban bemutatnak egy kasszarobbantásra szánt komputeranimációs filmet, melyek többsége nemcsak technikai felkészültségben üti meg az egyre magasabbra helyezett mércét, de sokszor filmnyelvi értelemben is az élőszereplős alkotások előtt jár. A Pixar-sikertörténet legfőbb tanulsága, hogy egy jól felépített és kivitelezett történet egyszerre elégítheti ki a gyermekek primer kalandvágyát és a hollywoodi filmeken nevelkedett felnőttek idézetéhségét. Mert míg Tarantino és követői szédült tempóban törölgetik a padláson a B-videók tokjait, addig a Pixar szorgos munkatársai a fősodorbeli elemekből építenek új birodalmat. Erre a piacra betörni csak nagy technikai tudással és komoly üzenettel lehet, mert ha valamelyik összetevő hiányzik, a nézőnek olyan érzése támadhat, mintha minden jelenetben belógna a képbe a mikrofon.

Az Egon és Dönci alkotói nagy szívességet tettek a magyar filmszakmának, mert egy családi vállalkozás keretében készítették el az első hazai egész estés 3D-animációt, teljes mértékben magukra vállalva az esetleges kritikák súlyát, és egyben levéve a terhet adófizetők millióinak válláról. Ugyanakkor nincsen miért szégyenkezniük, mert egyetlen jelenetben sem lóg be a képzeletbeli mikrofon, sőt ha vannak is a történetben dramaturgiai bakik, a tökéletesre csiszolt látvány és a szereplők jól eltalált figurája adott ponton elfeledteti a nézővel, hogy filmet lát, és akár mélyebb gondolkodásra is sarkallhatja. A világűrben az emberi civilizáció maradványait kutató Egon házi készítésű űrhajójában nemcsak egy macska az útitárs, hanem Stanley Kubrick, Ridley Scott és Ron Howard szelleme is, hiszen a Galaxist vizsgálva hősünk a mindenséghez méri önmagát, a nézőben pedig felmerül a kérdés, hogy ha az emberi értelem képes akár a Naprendszer feltérképezésére is, akkor miért töltik milliók az idejüket futószalag melletti munkával vagy utcasepréssel?

A fent említett nagyságok mellett a cselekmény kibontakozásával egy újabb „gondolkodó”, a klímaharcos Al Gore szelleme ragyogja be a vásznat, amikor hőseink egy videoklipes szekvenciából értesülnek arról, hogy az emberiség hogyan zsákmányolta ki a Földet, és tette lakhatatlanná szülőhelyét. Ilyen direkt üzenet a Szomszédok végefőcíme óta nem érte a magyar nézőket, kétségtelen azonban, hogy a digitális forradalommal újra felszínre kerülő ’68-as eszméket az alkotók őszintén vallják, és valóban aggódnak bolygónkért – egyébként nem a világűrbe, hanem Las Vegasba vagy Salgótarjánba utaztatták volna hőseiket, mert ott is akad izgalom és tanulság bőven.

Kis lépés Egonnak, de nagy lépés a magyar filmgyártásnak az Egon és Dönci címet viselő űrséta, melyet az egri Magyar család a GMK-s időkre jellemző lelkesedéssel készített el, potenciális sikerével megalapozva a hazai filmes szürkegazdaság jövőjét. Magyarék munkájának gyümölcse nem kicsi, nem savanyú, ugyanakkor nem is tökéletesen gömbölyű, de legalább az övék – és a miénk is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/01 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9233