KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/július
• Deák Tamás: A csellengő múzsa nyomában
• Zsugán István: Az emberi agyak „karbantartása” Beszélgetés Dárday Istvánnal és Szalai Györgyivel
• Hegyi Lóránd: film/művészet Kiállítás a magyar kísérleti film történetéről
• Szilágyi Ákos: A felszabadulás melankóliája Erde ballada
• Kovács András Bálint: A megrendült bizonyosság Szűzforrás
• Bikácsy Gergely: Cassavetes, a túlélő Férjek
• Fáber András: Fantômas, avagy egy mítosz elemzése
• N. N.: Fantômas-filmográfia
LÁTTUK MÉG
• Molnár Gál Péter: Egy szoknya, egy nadrág
• Ardai Zoltán: Johohoho
• Koltai Ágnes: Éjszaka az éterben
• Ardai Zoltán: Gyerekek a Kék-tó hegyéről
• Zoltán Katalin: Őrizetbevétel
• Hollós László: Zsákutca
• Harmat György: Jöttmentek
• Szentistványi Rita: Nem akarok felnőni
• Barna Imre: Jézus Krisztus Szupersztár
• Simándi Júlia: Bűnös életem
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: A versenyképes ember
• Faragó Vilmos: A dilettantizmus anatómiája Foltýn zeneszerző élete és munkássága
• Kerényi Mária: Muzsika és képernyő Beszélgetés Czigány Györggyel
KÖNYV
• Antal István: Anger és a fehér elefántok
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Francia újhullám

Ó, a Nouvelle Vague!

Jancsó Miklós

Javasold egy kommunikációs iskolában: nézzünk meg egy Fellinit (behelyettesítheted bárkivel, abból a korból). Lesz mindig valaki, aki azt mondja, minek. Másvalaki, egy igazi „ki ha én nem”, meg hogy „Fellini? Ki az?”.

Sebaj. A világ mindig ilyen volt. Ilyen is lesz (amíg Budapesten vásár lesz). Nem kell felhúznod az orrod!

Jó napsütésben, kedvező széljárásban, megkapaszkodva az édes anyaföldben (jó, mi?) az éretlen is beérik majd. Ilyen a világ! Ilyen is a világ. És akkor, érett korban, visszatér majd a múlt. Aha persze: a nosztalgia, meg a mások előtti fő- és térdhajtás.

Hogy én érett vagyok-e, nem tudom. Szokták mondani, nem nőtt be még a fejem lágya. Meg, hogy nem is fog. Pedig én, néha azt érzem, már túlságos az érettségem (öndicséret büdös). Azt hiszem nem is magam miatt. A szekta, amihez tartozom, felnőtt korba ért. Megbecsüli a pergő képet. Néha még a szart is. (Na, na! nem kellene túloznom!)

A szekta tagja hullámlovagol a kíváncsiság, az áhítat, a „hogy mik vannak!”, meg még sok minden hasonló lelkiállapot fölött és benne.

Mert már tudjuk, hogy minden újdonság: az új is, a legújabb is, még a legrégibb is. Vagy a „félrégi”.

Ó, a Nouvelle Vague!

Felkavar (nem hülyéskedek, tényleg felkavar) az ezerszer látott Kifulladásig, Négyszáz csapás, Jules és Jim. És sorolhatnám.

A címekkel meg lehetne tölteni a Filmvilág minden lapját.

Ó, a Nouvelle Vague!

Az eszmélés, a változás, a jobb jövő. Mondjam tovább? Nem érdemes. Ó, annyi minden, de minden! Áldott légy, Nouvelle Vague.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9946