KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Tennessee Williams
• N. N.: Aleksander ¦cibor-Rylski
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A múlttal várandós jövő Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai

• Benedek Miklós: Kisfilmek mérlegen Jegyzetek a 23. miskolci filmfesztiválról
• Koltai Ágnes: Költői filmek alkonya Beszélgetés Simó Sándorral a miskolci filmfesztiválról
• N. N.: A 23. miskolci fesztivál díjai
• Vargha János: Holtponton Új népszerű-tudományos filmek
• Ágh Attila: Történelmi tudatzavar – másodfokon Titkos birodalmi ügyek
• Báron György: Otthontalan világ Szállást kérek
• Gábor Pál: Féllábbal Európában, féllábbal Ázsiában A nyáj
• Molnár Gál Péter: Humor-partizánok és gerilla-szatirikusok Csehszlovák vígjáték a televízióban
• Bárkány Katalin: A „Ló-opera” filmrendezője Prágai beszélgetés Oldřich Lipskývel
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Fényjel a hídnál
• Csantavéri Júlia: Szerelem nélkül
• Ardai Zoltán: Öld meg a sogunt!
• Farkas András: Kvartett
• Gáti Péter: A repülő
• Vanicsek Péter: Egy kényelmetlen tanú
• Vanicsek Péter: Gyanútlan gyakornok
• Harmat György: Ha a Föld nem lenne gömbölyű
• Gáti Péter: Ez igen!
• Kovács András Bálint: Georgia barátai
• Ardai Zoltán: A feleség
• Peredi Ágnes: Várkastély a Kárpátokban
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: A Tyl-színház árnyékában Arany Prága
• Lengyel Balázs: Alábecsült gyerekek Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Lajta Gábor: Színtelen portrék

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Parker

Roboz Gábor

Parker – amerikai, 2013. Rendezte: Taylor Hackford. írta: Richard Stark regényéből: John J. McLaughlin. Kép: J. Michael Muro. Zene: David Buckley. Szereplők: Jason Statham (Parker), Jennifer Lopez (Leslie), Michael Chiklis (Melander), Wendell Pierce (Carson). Gyártó: Incentive Filmes / Current Entertainment. Forgalmazó: ProVideo. Feliratos. 118 perc.

Donald Westlake gazdag bűnszerzői életművének legvirulensebb történetei kétségkívül a Richard Stark álnéven írt Parker-sztorik, amelyekből korábban hét játékfilm (legutóbb a Visszavágó) és nemrég stílusos képregény is született, sőt a hosszú széria 1962-es nyitóregényéből adaptált A játéknak vége a modernista gengszterfilm egyik csúcsteljesítményének számít. Stark vékonyka ponyvái csupasz prózájú heist-regények szűkszavú rablófőhőssel és feszes sztorikkal, és a 2000-ben kiadott Flashfire is pont ilyen, a története fő helyszínéül szolgáló Palm Beach-ről ráadásul különösen szép totálokat lehet készíteni. A könyv tehát ideális alapot biztosított egy mellébeszélést nélkülöző Jason Statham-mozihoz, a rendezői székbe ültetett Taylord Hackford (Az ördög ügyvédje) pedig olyan megbízható kismester, akinél egy pillanatra sem merült fel a veszély, hogy egyéni látásmóddal kívánja vászonra vinni a forrásművet.

A Parker címszereplőjét aktuális társai egy sikeres meló után új balhéba akarják csábítani, de miután nemet mond, belelőnek párat és a folyóba lökik. Ez remekül megágyaz annak, hogy a kórházba kerülő Statham-figurának kinőjön a borostája és felmenjen a vérnyomása, és a folytatásban annak lehetünk szemtanúi, hogy az akciósztár jelenléte hogyan visz finom műfajváltást az alapszövegbe. A minimalista gengsztersztoriból jellegtelen akciómozit forgató alkotók azért aránylag hűek a cselekményhez: a finálét leszámítva alig írják át, csak Starknál jóval korábban érvényesítik a nézőpont-váltogatást (így J. Lo is többet illegetheti magát), és felpörgetik a tempót. A közel két órás adaptáció egyértelműen mutatja, hogy Hackford tényleg nem egy Boorman (de még csak nem is egy Helgeland), és csak azt a kérdést hagyja megválaszolatlanul, hogy ehhez a Statham-mozihoz miért volt szükség épp egy Parker-sztorira.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11383