KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Tennessee Williams
• N. N.: Aleksander ¦cibor-Rylski
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A múlttal várandós jövő Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai

• Benedek Miklós: Kisfilmek mérlegen Jegyzetek a 23. miskolci filmfesztiválról
• Koltai Ágnes: Költői filmek alkonya Beszélgetés Simó Sándorral a miskolci filmfesztiválról
• N. N.: A 23. miskolci fesztivál díjai
• Vargha János: Holtponton Új népszerű-tudományos filmek
• Ágh Attila: Történelmi tudatzavar – másodfokon Titkos birodalmi ügyek
• Báron György: Otthontalan világ Szállást kérek
• Gábor Pál: Féllábbal Európában, féllábbal Ázsiában A nyáj
• Molnár Gál Péter: Humor-partizánok és gerilla-szatirikusok Csehszlovák vígjáték a televízióban
• Bárkány Katalin: A „Ló-opera” filmrendezője Prágai beszélgetés Oldřich Lipskývel
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Fényjel a hídnál
• Csantavéri Júlia: Szerelem nélkül
• Ardai Zoltán: Öld meg a sogunt!
• Farkas András: Kvartett
• Gáti Péter: A repülő
• Vanicsek Péter: Egy kényelmetlen tanú
• Vanicsek Péter: Gyanútlan gyakornok
• Harmat György: Ha a Föld nem lenne gömbölyű
• Gáti Péter: Ez igen!
• Kovács András Bálint: Georgia barátai
• Ardai Zoltán: A feleség
• Peredi Ágnes: Várkastély a Kárpátokban
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: A Tyl-színház árnyékában Arany Prága
• Lengyel Balázs: Alábecsült gyerekek Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Lajta Gábor: Színtelen portrék

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyal a lépcsőn

Bori Erzsébet

 

Egy éve jelent meg nálunk Barabás András kitűnő fordításában az ír-amerikai Francis McCourt önéletrajzi regénye Angyal a lépcsőn címmel. Kisvártatva már érkezett is a hír, hogy Hollywood szemet vetett McCourt eseménydús életére és az ír nyomorról festett életképeire. Félő volt, hogy az Angyal a lépcsőn éppúgy elsüllyed, mint annak idején Schindler bárkája, és marad az eredeti, magyarul kevéssé jól hangzó Angela hamvai cím, vagy a honi forgalmazók által kultivált agyalmány. Ezúttal mindkettőt megúsztuk.

A biztonságra sokat adó producer Alan Parkert kérte fel a rendezésre; ő elég sok és sokféle referenciamunkát oldott már meg ahhoz, hogy ne okozzon kellemetlen meglepetést kenyéradóinak. Előre tudható volt, hogy nem remeg majd a keze, s ha nem forradalmasítja is a kinematográfiát, anyagi csődbe sem dönti a vállalatot.

Francis McCourt regénye közel sem remekmű, mégis meglepő ereje és tartása van, amelyet az ábrázolt világ alapos ismeretének, a valóság és az igazmondás tiszteletének köszönhet. A szerzőnek kivételesen nehéz gyerekkora volt, a nyomor szokásos velejárói, éhezés, fázás, egészségtelen lakás, lyukas cipő mellett még két súlyos tehertétellel kellett szembenéznie: írnek és katolikusnak született. De ne felejtsük ki az alkoholista apát sem, aki etnikumtól és vallástól függetlenül, egymaga is képes elintézni a családot. Az Angyal a lépcsőn a legidősebb fiú nevelődési regénye, akinek saját akaratából és erejéből sikerül kitörnie a reménytelenségből. A személyiség fejlődésének – menjen végbe akár regényben, akár filmen, akár a rögvalóban – megvannak a kritikus mozzanatai, fordulópontjai. Ezek feltalálásában és dramatizálásában mond tökéletes csődöt Alan Parker és csapata. A film esetlegesen – netán a fotogenitás alapján – összegereblyézett epizódok halmaza, ezek hol illeszkednek egymáshoz, hol meg nem, de sem a rendezőnek, sem a forgatókönyvírónak nem jutott eszébe megkeresni a hős életének sorsdöntő fordulatait, és azok köré szervezni a cselekményt. Az egyik ilyen esemény a kórház, ahol nemcsak a halálos betegséget sikerül túlélnie, de ott találkozik először a kultúrával és a higiéniával. A másik fordulatot egy ferences szerzetessel való találkozás hozta meg; ő volt az első ember, aki valóban a krisztusi elveket és szeretetet tudta képviselni a vallásos hittel túlságosan is átitatott világban. Mindkét epizód szerepel a filmben, de csak futottak még alapon, semmivel sem nagyobb súllyal, mint a haver nővéreinek meglesése vagy a csoportos maszturbálás a legelőn.

Az Angyal a lépcsőn nyomán korrekt és unalmas átdolgozás született, mintha az alkotók minden ambíciója kimerült volna az aggályosan korhű limericki környezet megteremtésében. A részletek kidolgozása közben sajnos nem jutott idejük bensőséges kapcsolatra lépni a regénnyel, így megközelítésük merőben külsődleges maradt. Ha a film mégis több lett képeskönyvnél, az egyedül az apát és az anyát játszó színészeknek köszönhető. Emily Watson és Robert Carlyle arca, hangja és gesztusai elmondják mindazt, amire a filmeseknek nem futotta a tehetségből, sőt, olyasmit is tudnak, ami a gyerek Francis előtt titokban maradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3127