KrónikaLuigi ZampaKommersz neorealizmus?N. N.
Az olasz neorealizmus nagy rendezőegyéniségeire – Rossellinire, Viscontira, De Sicára – ma is emlékszik a magyar moziközönség. Luigi Zampara talán csak a filmrajongók. Pedig ő is tagja volt annak a nagy csapatnak, amely megteremtette a XX. század közepének legjelentősebb filmművészeti irányzatát. Igaz, inkább a „másodvonalhoz” tartozott, Luciano Emmer, Renato Castellani, Alberto Lattuada társaságába.
Zampa a filmfőiskola elvégzése után forgatókönyveket ír, 1941-től rendez önállóan, első jelentős filmje a Békében élni (1946). Későbbi alkotásai arról tanúskodnak, hogy kedveli a humort, a szatirikus látásmód áll közel hozzá –, akkor is, ha úgynevezett komoly témát választ filmjének tárgyául. Ismertebb művei – Tiszteletreméltó Angelika (1947), Nehéz évek (1948), A római lány (Moravia regénye nyomán, 1954) – valójában a neorealizmus alapmotívumait népszerűsítik, s ezzel fontos funkciót töltenek be az olasz filmművészetben: kapcsolatot teremtenek az élcsapat filmjei és a nagyközönség között.
Sokan a Per a város ellen (1952) című alkotását tartják a legjobbnak. „A drámaian tömör cselekmény fókuszába helyezte a »tisztességes« emberek fegyvertelen emberek elleni bűnös fondorlatait” – írja egyik méltató]a –, „s tette ezt oly sikeresen, hogy nemcsak ügyességét bizonyította be, hanem azt is, hogy olyan rendező, aki éppenséggel nincs híján találékonyságnak és ízlésnek.” Ez a film, amely az igazságszolgáltatás visszásságaira vet fényt, talán az előképe ama később elhíresült olasz filmtípus filmjeinek, melyek címében majdmindig felfedezhetjük a „vizsgálat” szót; a népszerűsítés feladatát más rendezők vették át a nemrég elhunyt Zampától.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1520 átlag: 5.47 |
 |
|
