KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Tennessee Williams
• N. N.: Aleksander ¦cibor-Rylski
FESZTIVÁL
• Létay Vera: A múlttal várandós jövő Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai

• Benedek Miklós: Kisfilmek mérlegen Jegyzetek a 23. miskolci filmfesztiválról
• Koltai Ágnes: Költői filmek alkonya Beszélgetés Simó Sándorral a miskolci filmfesztiválról
• N. N.: A 23. miskolci fesztivál díjai
• Vargha János: Holtponton Új népszerű-tudományos filmek
• Ágh Attila: Történelmi tudatzavar – másodfokon Titkos birodalmi ügyek
• Báron György: Otthontalan világ Szállást kérek
• Gábor Pál: Féllábbal Európában, féllábbal Ázsiában A nyáj
• Molnár Gál Péter: Humor-partizánok és gerilla-szatirikusok Csehszlovák vígjáték a televízióban
• Bárkány Katalin: A „Ló-opera” filmrendezője Prágai beszélgetés Oldřich Lipskývel
LÁTTUK MÉG
• Szentistványi Rita: Fényjel a hídnál
• Csantavéri Júlia: Szerelem nélkül
• Ardai Zoltán: Öld meg a sogunt!
• Farkas András: Kvartett
• Gáti Péter: A repülő
• Vanicsek Péter: Egy kényelmetlen tanú
• Vanicsek Péter: Gyanútlan gyakornok
• Harmat György: Ha a Föld nem lenne gömbölyű
• Gáti Péter: Ez igen!
• Kovács András Bálint: Georgia barátai
• Ardai Zoltán: A feleség
• Peredi Ágnes: Várkastély a Kárpátokban
TELEVÍZÓ
• Bikácsy Gergely: A Tyl-színház árnyékában Arany Prága
• Lengyel Balázs: Alábecsült gyerekek Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Lajta Gábor: Színtelen portrék

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

N. Forgács Gábor: Álom.net

Hajrá, fiúk!

Tüske Zsuzsanna

Siófoki pomponlányok fáradt rózsaszínben – elkészült az amerikai mintára szabott első hazai tinifilm.

 

A Fej vagy írás operatőre, N. Forgács Gábor és a Viva TV műsorvezetője, Steiner Kristóf rendező-forgatókönyvíró párosként ránézésre bátornak tűnő vállalkozásba fogtak, amikor úgy döntöttek, vászonra álmodják az első hamisítatlan magyar tinifilmet, amelyet kizárólag amerikai műfaji minták alapján kívántak felépíteni. Az Álom.net papírforma szerint minden szemérmesség nélkül tiszteleg olyan filmes könnyűipari cikkek előtt, mint a Doktor Szöszi, a Wild Child, illetve a pompon-tematika révén leginkább a Hajrá csajok!, a végeredmény azonban csupán újabb bizonyíték arra, hogy a hozzáértés hézagait – ez esetben pontosabb lenne tátongó űrről beszélni – nem lehet rajongói lelkesedéssel betömni.

Az alaptörténetből és a karakterformálásra tett kísérletből természetesen kiderül, hogy az alkotók láttak már valódi tinifilmet, így válhat főhőssé a gimi dögös pomponlányainak csapatkapitánya, akinek gondtalan egyszerűségben élt élete hirtelen drámai fordulatot vesz: egy névtelen email tönkreteszi jóhírét és a bárgyú aranyifjak siófoki kánaánjából, a Sportgimnáziumból az eminens vesztesek szürke magániskolájába száműzik. A puffadt ajkak hamar sírásra is görbülnek, miután gazdájukat az önérzetes lúzerbanda azonnal kiközösíti, így a szőke ciklonnak kemény munkájába kerül elfogadtatnia, megszerettnie magát új társaival. Viszontagságos útját többek között olyan kihívások kísérik, mint a titokzatos chatelő beazonosítása, az új iskola cheerleader-csapatának megalapítása, valamint egy románc a bájos szomszédsráccal – vagyis minden együtt van a jól ismert végső üdvözülésbe vezető úthoz.

A történet-elemek tehát valóban megtévesztő hasonlóságot mutatnak egy hagyományos műfaji minták szerint működő alkotással, a problémák azonban az összetételnél és az ábrázolásnál kezdődnek. Az alkotók maguk állították, hogy mindaz, amit a vásznon látunk, a lerágott klisék paródiája is egyben. Ezt a filmbéli dialógusokkal, vagy éppen monológokkal sem győzik eléggé hangsúlyozni, ezt mutatják a mafla főhősnő önostorozó megjegyzései, a műfajt illető önironikus kiszólások és egy végtelenül kínos, kizárólag magyar vígjátékok filmcímeiből összetákolt hetyke lánycsevely. Valószínűleg az a téveszme vezérelhette a készítőket, hogy néhány kikacsintás a nézőre – amellett, hogy némi iróniával dobja fel az anyagot – elfedi, hogy az álom a fejükre nőtt, és képtelenek megbirkózni a feladattal.

A film másik gyenge pontja a szereplőválasztásban, illetve általában a dialógusokban rejlik: ez esetben a két probléma súlyos összefüggésben jelenik meg, mivel az amerikai limonádéfrázisokat is alulmúló párbeszédek, szófordulatok áradatában még a játszani (vagy egyáltalán beszélni) tudó hivatásos színészek is csúfosan bedarálódnak.

Az Álom.net képi megjelenítés, illetve látványvilág szempontjából is tökéletes kudarcként könyvelhető el, hiszen a film elvileg kísérlet lenne az amerikai elődök, azok közül is elsősorban a cheerleader-filmek megidézésére, ezeknek azonban, ahogy a musical esetében a dalbetétek, alapvető elemét képezik maguk a pomponszámok, amiket változatos, de mindenképp dinamikus koreográfia jellemez. Kifejezetten látványorientált zsánerről van szó, amelyben a megszokott történetelemek – mint a tiniintrikák vagy a bimbózó szerelem – mellett a táncjelenetek is kulcsszerepet kapnak – és nem csupán a vizuális élmény, de a dramaturgia szempontjából is, mivel gyakorta a konfliktusokhoz kapcsolódó téteket hordozzák. Ugyanez az állítás a filmekben bemutatott sportmérkőzésekre is érvényes: a táncszámok és a meccsek látványa egyaránt fontos a közönség számára, mivel mindkettő látványizgalmakkal szolgál. Magyar olvasatban azonban inkább az alapelemek hiányáról beszélhetünk, ugyanis a film második felétől láthatunk néhány tessék-lássék módon előadott, halvány táncjelenetet, azonban a nagy kunsztok kiszorulnak a képmezőből, a győzelemről szinte csak hallomásból értesülünk: a film nem csupán toleranciaküszöbünket, de képzelőerőnket is komoly próbatétel elé állítja, ami egy látványcentrikus műfaj esetén valódi öngyilkos húzásnak minősül. A tökéletesen szerethetetlen figurák, az idegőrlő gügyögések és a halva született konfliktusok tükrében bátran állítható, hogy N. Forgács Gábor fáradtrózsaszín opusza kizárólag elrettentő példaként szolgálhat azon honi alkotók számára, akik a műfaji filmek Eldorádójába kívánkoznak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9797