KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/szeptember
POSTA
• Veress József: Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”
• Harmat György: Filmek és mozik
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmföldrajz Moszkva

• Dobai Péter: Oberst Alfred Redl
• Dobai Péter: Redl ezredes Részletek az irodalmi forgatókönyvből
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Trosin Alekszandr: A „hibbantak” dicsérete Tollvonások rezo Gabriadze arcképéhez

• Mezei András: Nemcsak Svájcban vannak Biglerek A csónak megtelt
• Takács Ferenc: Betegek, bolondok, magatehetetlenek Britannia Gyógyintézet
• Lukácsy Sándor: Szalma és csiriz Elcserélt szerelem
• Csantavéri Júlia: Tóparti történetek Vízipók-Csodapók
• Kézdi-Kovács Zsolt: Tiszta tekintet Közelítés Midzogucsi Kendzsihez
• N. N.: Midzogucsi Kendzsi a Magyar Televízióban bemutatott filmjei
• Kovács András Bálint: A gépfallosz és a kisember Párbaj. Változatok egy többértelmű allegóriára
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: Vidéki színészek
• Kulcsár Mária: Tűtorony
• Lalík Sándor: Eltűntek az élők közül
• Farkas Miklós: Gyilkos bolygó
• Lalík Sándor: Oktalan áldozatok
• Soós Péter: A néma front
• Ardai Zoltán: Tengerszem
• Lalík Sándor: Vigyázz, jön a vizit!
• Lajta Gábor: A festő felesége
• Kulcsár Mária: Álmodozás
• Vanicsek Péter: Feketepiac
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: A szegény tévé
• Bársony Éva: A felkiáltójel emberei Beszélgetés Radványi Dezsővel, a Dokumentumfilm Szerkesztőség vezetőjével
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A divatfotótól a filmrendezésig

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Michael Feeney Callan: Robert Redford

Dupla R, a különc

Horeczky Krisztina

Redford ritka bravúrja: egyszerre sztár és kívülálló.

Az ír Michael Feeney Callan író, költő, filmkészítő „szerény ismertetőként indult” munkájából született az a tíz évig tartó, heroikus vállalkozás, melynek végeredménye egy hatszáz oldalas biográfia lett az álomgyári stúdiórendszer hajdani, egyben utolsó szépreményű ifjáról. Az 1970-es években a bolygónk első számú mozibálványaként tündöklő Robert Redford (1936-) legkevésbé színész akart lenni. Ellenben – az európai klímát szomjazva – képzőművész, majd mozgóképes animátor. Alan J. Pakula szerint a leghosszabb érvényű alkotása mégis a filmszemélyisége: „Sokszor okozott csalódást nekem, de ez nem változtat azon, hogy mint romantikus ikon, nincs senki, aki hozzá mérhető. Clark Gable-től vette át a koronát, és mindketten arról lesznek emlékezetesek, hogy a felszín alatt meg tudták mutatni a komplexitást. Csillogásukban mindig ott volt a fenyegetés, hogy a szerelem veszélyes” – mondta az 1998-ban elhunyt képíró, Az elnök emberei direktora. Redfordból mintha éppen ez a glamúros, mágneses érzékiség váltotta volna ki a karakán dacot: hogy más legyen, mint a vágy titokzatos tárgya. Az állhatatossága, az intellektusa, a kíváncsisága, a sznobsága, a konoksága, az eredendő magányossága tette őt azzá, akivé lett: szabad, szuverén, az autonómiáját kiharcoló, anti-hollywoodi – ám zsigerileg amerikai – individuummá. Akinél aligha bánt/bánik jobban bármely ünnepelt aktor a szexidol-státusszal és a nemiségével.

Örökös nyugtalanságát példázza, hogy közel járt a hatvanhoz, mikor gyermekei így írták át a Jézus Krisztus Szupersztár librettóját: „Dupla R szupersztár; / Ki a franc vagy te, tudod-e már?”. Persze, a fifikás Redford támogatását bíró szerzőt is ez izgatta: ki lehet ez az „elasztikus időkezelésű” (értsd: notórius késő), zárkózott férfiú, aki betekintést engedett a naplóiba, jegyzeteibe, levelezésébe, és aki több mint százórányi interjút adott számára. Mindezt azért, hogy a 2011-es, kronologikus kötet olyan legyen, amilyent ő akart, szembe menve a nagyközönség elvárásaival, ízlésével. A bevezetőben Henry David Thoreau-tól citálnak, majd Heideggerrel búcsúznak a buddhista türelmet tanúsító, kimerült olvasótól. A féktelenül áradó szövegfolyam dagályos, hemzseg a nevektől, a precíz, de szószátyár szerző ingerlően elvész a részletekben. (A fordítás is hagy kívánnivalót maga után.) Ellenben - az elmaradt élvezet helyett – kivételes, főleg illúziótlan portrét fest a hollywoodi filmipar működéséről, pletykák, intimpistáskodás nélkül.

Részint ezért, hogy az erősen szociografikus, sivatagszárazságú mű J. C. Chandor 2013-as filmjét, a Minden odavan-t (All is Lost) idézte az eszembe. Az egyszemélyes, majdnem néma kamaradarabban Redford a süllyedő vitorlásjachtján küzd a túlélésért, az Indiai-óceán közepén. (Alakításáért elnyerte a New York-i Filmkritikusok Szövetségének díját.) Egyszer Istent hívja, máskor káromkodik. Meggyőződésem, hogy az 1980-ban a független filmesek Mekkáját, az utahi Sundance Intézetet megalapító színész-rendező, kulturális pionír, környezetvédő, politikai aktivista, producer, vállalkozó ugyanolyan, mint a filmbéli „Our Man”. A Mi Emberünket Hemingway, Jack London, Joseph Conrad, Herman Melville maszkulin világából gyúrták, miközben legalább annyira enigmatikus, mint egyik emblematikus szerepe, Jay Gatsby. De bármilyen is legyen valójában, bizonyos, hogy olyan pályát befutni, mint a Hollywoodban az egyszerre kint és bent-taktikát alkalmazó Redford, éppen akkora teljesítmény, mint életben maradni a haragos óceán közepén, az elemekkel birkózva. Ironikus, hogy ez a mára cserzett bőrű, a korát méltósággal viselő élő legenda rendezett Átlagemberek címmel remek filmet. Regényes, hogy – egyebek mellett – a Sundance-kanyonban tető alá hozta az Üvegház Glasznoszty nemzetközi kezdeményezést, a Szovjet Tudományos Akadémia agytrösztjével karöltve. Szimbolikus, hogy szeptember 11. mellett megúszott egy emberrablást Párizsban, és talpra állt az 1999-es, teljes anyagi csődjéből is.

Több nemzedéknyi nő öntudatra ébredésének része, mikor belátják, egyetlen anyaszülte férfitól sem remélhető, hogy olyan pillantást vessen rájuk, amilyent csak Robert Redford tud(ott) vetni – más nőkre. Vigaszul szolgálhat számukra, hogy a privatizálástól tartózkodó Callan kijózanító választ ad arra a kérdésre: milyen lehet(ett) ezt a radikális és pragmatikus, lázadó és komoly diplomáciai készségű, elragadó, okos, morális, eredeti, szellemes klasszist hús-vér valójában elviselni. Nagyrabecsülésem mellett állítom: ehhez képest merő móka (volt) olvasni róla.

 

 

Európa Kiadó, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12141