KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/szeptember
POSTA
• Veress József: Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”
• Harmat György: Filmek és mozik
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmföldrajz Moszkva

• Dobai Péter: Oberst Alfred Redl
• Dobai Péter: Redl ezredes Részletek az irodalmi forgatókönyvből
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Trosin Alekszandr: A „hibbantak” dicsérete Tollvonások rezo Gabriadze arcképéhez

• Mezei András: Nemcsak Svájcban vannak Biglerek A csónak megtelt
• Takács Ferenc: Betegek, bolondok, magatehetetlenek Britannia Gyógyintézet
• Lukácsy Sándor: Szalma és csiriz Elcserélt szerelem
• Csantavéri Júlia: Tóparti történetek Vízipók-Csodapók
• Kézdi-Kovács Zsolt: Tiszta tekintet Közelítés Midzogucsi Kendzsihez
• N. N.: Midzogucsi Kendzsi a Magyar Televízióban bemutatott filmjei
• Kovács András Bálint: A gépfallosz és a kisember Párbaj. Változatok egy többértelmű allegóriára
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: Vidéki színészek
• Kulcsár Mária: Tűtorony
• Lalík Sándor: Eltűntek az élők közül
• Farkas Miklós: Gyilkos bolygó
• Lalík Sándor: Oktalan áldozatok
• Soós Péter: A néma front
• Ardai Zoltán: Tengerszem
• Lalík Sándor: Vigyázz, jön a vizit!
• Lajta Gábor: A festő felesége
• Kulcsár Mária: Álmodozás
• Vanicsek Péter: Feketepiac
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: A szegény tévé
• Bársony Éva: A felkiáltójel emberei Beszélgetés Radványi Dezsővel, a Dokumentumfilm Szerkesztőség vezetőjével
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A divatfotótól a filmrendezésig

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Balkon

Panelsikoly

Varga Zoltán

Az Annecy-i animációs fesztiválon díjnyertes Balkon hétköznapi világát a kétértelműség és nyitott kérdések teszik izgalmassá.

 

Sidney Lumet sokat méltatott filmje, a Hálózat emlékezetes jelenetében az egzaltált tévépróféta arra buzdítja nézőit, hogy az ablakhoz lépve üvöltsék ki magukból frusztrációjukat, s az amerikai városlakók ordítozása még a viharos éjszaka mennydörgéseit is túlharsogja: „Pokolian dühös vagyok, és ezt már nem tűröm tovább!” Hasonló szituációt láthatunk Dell’Edera Dávid Balkon című hatperces animációjában, amely a kortárs magyar animációs filmek sikerszériáját (lásd Filmvilág 2016/7.) Annecy-ban a zsűri díjával gyarapította. A Budapesti Metropolitan Egyetem és az Umbrella stúdió együttműködésében készült film az animáció alapszakon végzett ifjú alkotó diplomamunkája. A Balkon a minimalista animáció gazdag hagyományába illik, kevés elemből is komplex világot képes felépíteni. A számítógépes képalkotás két- és háromdimenziós eljárásai egyszerre realisztikusnak ható és mégis stilizált közeget eredményeznek, s a Balkon vizualitásában a szélesvásznú képformátumnak (2.35:1) is alapvető szerep jut; a zörejeket favorizáló, az emberi beszédet – legalábbis annak tagolt formáját – nélkülöző hangsáv pedig a Saul fia dermesztő hangvilágát is jegyző Zányi Tamás érdeme.

Rekkenő hőség gyötri a Balkon panelrengetegének lakóit; a semmittevéssel, játékkal vagy céltalan nézelődéssel elütött kánikulai órák látszatnyugalmát egy váratlan esemény töri meg, amely egyszerre tekinthető értelmezhetetlen provokációnak és számos értelmezés felé mutató acte gratuit-nek. Az állóvizet egy tébláboló férfi megjelenése kavarja fel (nem tudni, hogy a jövevény odavalósi-e vagy idegen): kiáltása, egyre harsogóbb ordítása pedig nem marad magánakció. Az addig látott szereplők – legyen szó a háziasszonyról, a kártyázó testvérpárról vagy a téren focizó srácokról – csatlakoznak a kiáltáshoz, s a hangokból és az épület totálképéből ítélve nyilvánvaló, hogy még sokkal több lakó merészkedik az erkélyre, hogy hozzáadja a magáét az üvöltés fölerősítéséhez. A máskülönben saját kis zárt világukban vegetáló emberek a bizarr közösségi performanszban mégiscsak összekapcsolódnak; a kakofón ordításban – szülje bár fájdalom, unalom vagy felháborodás – megtalálják a közös hangot. Átmenetileg; miután ugyanis az idegen szép lassan abbahagyja az üvöltést, a lakók is elcsendesednek, s visszatérnek teendőikhez. Mintha mi sem történt volna, a kizökkent világ visszatér a kezdetben megismert banalitásba – a kör, úgy tűnik, bezárul. Az elbeszélő-szerkezet körkörösségére rímelő motívum, hogy a film tárgyi világában a focilabda az egyik leghangsúlyosabb elem – sőt, még a vége főcím is a körkörösség alakzatával játszik el, amely sajátos módon görbült felületen sorakoztatja fel a Balkon munkatársainak nevét.

Dell’Edera animációjában a képépítkezés markáns ellentétekre támaszkodik: az apró (kéz)mozdulatok premier plánjai a terek – a ház vagy a környék – totálképeivel váltakoznak; s jelentésteremtő módon él a szelektív fókusszal is, kivált az idegen láttatásában: feltűnésekor a férfi enyhén elmosódott alakként korzózik. A film igazi erejét mégis az adja, hogy a kizökkent állapotot már-már szürreálissá fokozza, s ezt anélkül teszi, hogy irracionális mozzanatokra támaszkodna, ami máskülönben kézenfekvő (volna) az animációs filmforma számára – és mint teszi azt a Balkon előképének tekinthető rajzfilm, Jonas Geirnaert Flatlife című panelszatírája. A kiáltások egymásba kapcsolódása az ordítások crescendójává fokozódva (kísérőzenét is csak ekkor hallunk) mintha elsöpörni, elfújni készülne a világot. Már ami megmaradt belőle: falfirka („Finito”) hirdeti, hogy vége (mindennek?), a menekülési út eltörölve, s még a magasban repdeső sirály is hátrahőköl az üvöltésorkántól. Éppen a madárperspektíva láttatásakor tágul apokaliptikus sugallatúvá a lakótelepi őrjöngés – hogy aztán minden lecsillapodjék, és a végítélet helyett a köznapok egykedvű monotóniájával záruljanak a képsorok. De egy enigmatikus pillanat erejéig még itt is összekapcsolódik a banális és a bizarr: az utolsó snitt cigarettafüstjének ívelése a kukán mászó gyík korábban látott alakjára és mozdulataira rímeltethető. A Balkon különösen az ilyesféle kétértelműségek és nyitva hagyott kérdések miatt lehet igazán emlékezetes animáció.

 

Balkon – magyar, 2016. Rendezte és írta: Dell’Edera Dávid. Gyártó: Budapesti Metropolitan Egyetem / Umbrella. 6 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12907