KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/szeptember
POSTA
• Veress József: Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”
• Harmat György: Filmek és mozik
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmföldrajz Moszkva

• Dobai Péter: Oberst Alfred Redl
• Dobai Péter: Redl ezredes Részletek az irodalmi forgatókönyvből
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Trosin Alekszandr: A „hibbantak” dicsérete Tollvonások rezo Gabriadze arcképéhez

• Mezei András: Nemcsak Svájcban vannak Biglerek A csónak megtelt
• Takács Ferenc: Betegek, bolondok, magatehetetlenek Britannia Gyógyintézet
• Lukácsy Sándor: Szalma és csiriz Elcserélt szerelem
• Csantavéri Júlia: Tóparti történetek Vízipók-Csodapók
• Kézdi-Kovács Zsolt: Tiszta tekintet Közelítés Midzogucsi Kendzsihez
• N. N.: Midzogucsi Kendzsi a Magyar Televízióban bemutatott filmjei
• Kovács András Bálint: A gépfallosz és a kisember Párbaj. Változatok egy többértelmű allegóriára
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: Vidéki színészek
• Kulcsár Mária: Tűtorony
• Lalík Sándor: Eltűntek az élők közül
• Farkas Miklós: Gyilkos bolygó
• Lalík Sándor: Oktalan áldozatok
• Soós Péter: A néma front
• Ardai Zoltán: Tengerszem
• Lalík Sándor: Vigyázz, jön a vizit!
• Lajta Gábor: A festő felesége
• Kulcsár Mária: Álmodozás
• Vanicsek Péter: Feketepiac
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: A szegény tévé
• Bársony Éva: A felkiáltójel emberei Beszélgetés Radványi Dezsővel, a Dokumentumfilm Szerkesztőség vezetőjével
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A divatfotótól a filmrendezésig

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Emlékképek

Gelencsér Gábor

Powidoki – lengyel, 2016. Rendezte: Andrzej Wajda. Írta: Andrzej Mularczyk. Kép: Pawel Edelman. Szereplők:  Bogusław Linda (Wladysław Strzemiński), Aleksandra Justa (Katarzyna Kobro), Bronisława Zamachowska (Nika Strzemińska), Zofia Wichłacz (Hania). Gyártó: Akson Studio. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 98 perc.

 

Méltó módon zárult le a 90 éves korában elhunyt Andrzej Wajda 60 esztendős, több mint 30 egész estés játékfilmet számláló, filmtörténeti jelentőségű életműve. Az Emlékképek nem „nagy” film, de egy következetesen építkező életmű szép záródarabja. A film történetével Wajda visszatér ahhoz a korszakhoz, amelyben pályája elindult, s amelyet már többször feldolgozott – noha ő azon kevés kelet-európai rendezőhöz tartozik, aki a rendszerváltozással kialakult új társadalmi helyzetre, illetve az annak hatására felszabaduló, addig tabusított emlékezetpolitikai kérdésekre is képes volt frissen és művészileg hitelesen reflektálni. Az idős kor azonban, legalábbis az utolsó filmben, mégis a nosztalgiát helyezi előtérbe, még ha a megidézett korszak, az ötvenes évek, a legkevésbé sem „nosztalgikus”. A stílus és a szemléletmód azonban, amellyel Wajda a korszakra emlékezik, kétségtelenül az.

A film főhőse, Władysław Strzemiński (1893–1952) a második világháború után Łódźban oktató és alkotó avantgárd festőművész sorsa filmforgatókönyvért kiált. Az első világháborúban bal karját és lábát elvesztő férfit a kommunista rezsim kultúrpolitikája szellemileg is megnyomorítja: kiteszik a képzőművészeti főiskoláról, ahol diákjai rajonganak érte, bezárják a helyi múzeum általa tervezett, az ő és szobrász felesége munkáit bemutató „neoplasztik termét”, végül még a politikai transzparensek pingálásától is eltiltják, s nyomorúságos körülmények között hal meg tbc-ben. Ő azonban nem lázad, csak ellenáll – s ez kerül Wajda bölcs hattyúdalának gondolati centrumába. A politikai terror képei, helyzetei és karakterei meglehetősen ismerősek, a befelé forduló, családi traumákat is hordozó, diákjaiban hívő és élő művész karaktere (Bogusław Linda meggyőző alakításában) annál eredetibb. Wajdának volt miből ihletet merítenie: először maga is festészeti tanulmányokat folytatott, majd abban a korszakban ugyanott végezte filmes tanulmányait, s később ő is iskolalapítóvá vált. Az pedig különösen megrendítő személyes búcsúvá avatja a filmet, hogy legszebb jelenete a főhős halála előtti rosszulléte. A festő egy újabb megalázó munka, kirakatrendezés közben esik össze, mialatt az üvegen túl, az utcán az élet ugyanúgy megy tovább, mintha mi sem történt volna. Mindez a halál filmes ábrázolásának önmagában véve is maradandó remeke: valaki megszűnik létezni – az élet viszont a kirakat keretében mintegy filmként pereg tovább. Az Emlékképek ezzel az ihletett zárlattal Wajda nagyszabású és kikezdhetetlen életművére is emlékeztet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13247