Láttuk mégJátékszerekSneé Péter
Bolond világ: aminek természetesnek kellene lennie, miként a jókedvnek is, az az álmokból mosolyog elő, ami pedig a lidércnyomások velejárója volt, a félelem és a pusztítás szenvedélye, napjaink része immár: háború, filmgyártás és hasonló borzalmak riogatnak. Annyira azért mégsem veszítettük el a fejünket, hogy ne akarjunk hasznot húzni mindkettőből. Előbb a förtelmet uzsorázzuk ki, majd ráunván erre, a békevágyat.
A szeretet persze csak a szellemileg visszamaradottak sportja lehet, és akként ábrázolandó, kedves megértéssel. Komoly vevő máshogyan meg sem venné. Barry Levinson meséje az ilyen, Barbieba-bolondult, játékteremben érettségizett és magánnyal vívódó felnőtteknek készült, akik a jó és a rossz játékgyáron csatájába készek beleálmodni a világosság és a sötétség örök küzdelmét. Az Esőember és a Bugsy rendezője segít nekik, egy óra húsz percig altatja őket, hogy hunyt szemmel és csukott fülekkel zavartalanul elmélkedhessenek azon, melyik elviselhetetlenebb: ha agresszív hajlandóságukat műanyagtankokkal élesztgetik, vagy ha a jóízlés és a kellem nevében felhúzható krokodillal böffennek ránk.
Szörnyű dilemma, de van megoldása, elvégre a jó szerepét Robin Williamsra osztották. A díszlettervezőknek és a berendezőknek szóló gratulációkat követően legföljebb annyi töprengeni valónk marad tehát, miközben a háborút figyeljük, hogy nem tévedtünk-e, s csakugyan fölfordult ez a világ, mivelhogy akad, aki szilárdan a helyén áll: a szíve mélyén mindig is jó és a gonoszt bátran leleplező ifjú katonatiszt például. Ő történetesen színesbőrű, akár az US Army vezérkari főnöke. Az egybeesés nyilván a véletlen műve, semmi más.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1210 átlag: 5.57 |
 |
|
