KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/november
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Lengyel filmhét
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Vicsorgó Arany Oroszlánok Velence
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Az egyensúly keresése Magánélet

• Spiró György: A befejezetlen dráma Nyikita Mihalkov filmjei a televízióban
• Báron György: A „speciális visszaesés” Könnyű testi sértés
• Koltai Tamás: Megérkezett a revizor? Délibábok országa
• Kovács István: Történelmi misztériumjáték Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Fábri Zoltán: Emlékezés Nádasdy László (1929–1983)
• Nemes Nagy Ágnes: Lovag-ábránd Excalibur
• Fogarassy Miklós: Utazások egy katonai szükségállapot mélyére Az út
• Barna Imre: Az utolsó t... Az utolsó tangó Párizsban
• Gyárfás Endre: Bölénynyúzók A vadnyugat népköltészete és a westernfilm
LÁTTUK MÉG
• Székely András: Az idő urai
• Koltai Ágnes: Portrék korhű keretben
• Takács Ferenc: A francia hadnagy szeretője
• Kapecz Zsuzsa: Rita asszony menyasszony
• Deli Bálint Attila: Az álarcos lovas legendája
• Zoltán Katalin: Röpke éjszaka
• Greskovits Béla: Csillaghullás
VIDEÓ
• Mihály Éva: Képmagnózgatásaink... Kerekasztal-beszélgetés a videó kulturális felhasználásáról
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Kis magyar lexikonográfia

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Alice és Martin

Gervai András

 

Ha valaha megrendeznék a leggiccsesebb, leghazugabb filmek versenyét – pedig igazán nagy a kínálat –, André Téchiné opusa biztos bejutna az első tíz közé. A néző egy ideig bosszankodik, aztán inkább csak nevet a nyálas-nyúlós történeten, amit Courths-Mahler, Kosáryné Réz Lola vagy akármelyik jeles lektűr-szerző megirigyelhetne.

Martint – a Négyszáz csapás kis hősének távoli „rokonát” – tízéves korában ismerjük meg, amikor apjához kerül. Igazából nem derül ki, hogy anyja miért engedi-kényszeríti őt egykori szerelméhez, a gyerekről eddig hallani sem akaró férfihoz. Tíz év múlva, egy veszekedést követően a négy testvér egyike öngyilkos lesz. Martin végleg elmegy otthonról, de előtte, a vita hevében megöli az apját. Tettének oka az apa brutális személyisége – csakhogy a film erről nem győz meg minket; a „tényt” – mint a sztoriban annyi minden mást – bemondásra el kell hinnünk. Martin néhány hétig látványosan űzött vadat játszik, majd bátyjához utazik Párizsba, ahol egy tehetségkutató felfedezi, s egycsapásra ismert fotómodell lesz. Gyengéd erőszakkal sikerül magára beszélnie a nála jó tízessel idősebb Alice-t, homoszexuális féltestvére barátját-lakótársnőjét. Fene tudja, mit eszik a szelíd és vonzó lány Martinon, mit talál benne olyan izgalmasnak, amiért mindent elnéz neki: ürességét, hisztériáját, apagyilkosságát, sőt még segíti is őt – kérésére – börtönbe juttatni.

Téchiné úgy csinál, mintha izgalmas, modern lélektani drámát adna elő, ami kimerül abban, hogy szereplői nagyokat mondanak, sokat lelkiznek, látványosan szenvednek. Ebben a filmben nincs egyetlen alaposan motivált fordulat, egyetlen hiteles pillanat, egyetlen őszinte gesztus sem. A szituációkat, a szereplők magatartását, reakcióit a giccs logikája, dramaturgiája mozgatja. Minden a „modern” giccs-ember igényét, gyors üdvözülését, könnyed katarzisát szolgálja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2905