KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/november
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Lengyel filmhét
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Vicsorgó Arany Oroszlánok Velence
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Az egyensúly keresése Magánélet

• Spiró György: A befejezetlen dráma Nyikita Mihalkov filmjei a televízióban
• Báron György: A „speciális visszaesés” Könnyű testi sértés
• Koltai Tamás: Megérkezett a revizor? Délibábok országa
• Kovács István: Történelmi misztériumjáték Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Fábri Zoltán: Emlékezés Nádasdy László (1929–1983)
• Nemes Nagy Ágnes: Lovag-ábránd Excalibur
• Fogarassy Miklós: Utazások egy katonai szükségállapot mélyére Az út
• Barna Imre: Az utolsó t... Az utolsó tangó Párizsban
• Gyárfás Endre: Bölénynyúzók A vadnyugat népköltészete és a westernfilm
LÁTTUK MÉG
• Székely András: Az idő urai
• Koltai Ágnes: Portrék korhű keretben
• Takács Ferenc: A francia hadnagy szeretője
• Kapecz Zsuzsa: Rita asszony menyasszony
• Deli Bálint Attila: Az álarcos lovas legendája
• Zoltán Katalin: Röpke éjszaka
• Greskovits Béla: Csillaghullás
VIDEÓ
• Mihály Éva: Képmagnózgatásaink... Kerekasztal-beszélgetés a videó kulturális felhasználásáról
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Kis magyar lexikonográfia

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Afrika koktél

Barotányi Zoltán

Bruce Beresford, az érdemdús, egykoron ausztrál rendező ez egyszer ismét megvillantotta, hogy értő ismerője a kultúrák közötti kölcsönhatásoknak. Mint egy valamikori brit domínium polgára nyilván saját bőrén is megtapasztalhatta a világhódító fehér civilizáció lidércfényeit és settenkedő árnyait – ezáltal nyilván feljogosítva érezte magát, hogy a francia katolicizmus kanadai térhódítása nyomán (lásd a figyelemre méltó Fekete köpenyt) ezúttal a „britek kontra exgyarmatok” kérdésbe is „beleássa” magát egy kicsit. „Kindzsandzsa”, a film képzeletbéli nyugat-afrikai országa magán viseli mindazon jegyeket, melyek a színes hírmagazinok szerint előfordulhatnak egy frissen felszabadult gyarmaton, így azután megnyugvással értesülhetünk arról, hogy e kőolajban gazdag ország lakói babonásak, könnyen felheccelhetők, bedőlnek mindennemű politikai maszlagnak, vezetőik pedig korruptak és erőszakosak – ahogy azt már európai egyetemi tanulmányaikon elsajátították.

A másik oldalon ott van az untig ismert „fehér hivatalnok a trópusokon” típus: szolgalelkű, kétszínű, hazug, álszent – akár a régi „antikolonialista” brosúrákban. Különösebb színészi játékot nem igényel (a többi szerep se), fejlődésének íve pediglen kiszámítható: konzulunk – miután elsiratta a minden határon túl empatikus Sean Conneryt – eldönti, hogy cinikus lesz, vagy mifene, mint Richard, az a másik angol pacák.

Hogy például a Monty Python-csoport tárgyunkbéli, máig halhatatlan leírásait követően mi szükség van még a téma újbóli felmelegítésére, azt senki sem tudja. Mindegy, ismétlés a tudás anyja, s a jó rendező, miként a klerikális reakció, nyilván holtig tanul – mi meg majd fizetjük a tandíjat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=757