KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/november
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Lengyel filmhét
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Vicsorgó Arany Oroszlánok Velence
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Veress József: Az egyensúly keresése Magánélet

• Spiró György: A befejezetlen dráma Nyikita Mihalkov filmjei a televízióban
• Báron György: A „speciális visszaesés” Könnyű testi sértés
• Koltai Tamás: Megérkezett a revizor? Délibábok országa
• Kovács István: Történelmi misztériumjáték Beszélgetés Kardos Ferenccel
• Fábri Zoltán: Emlékezés Nádasdy László (1929–1983)
• Nemes Nagy Ágnes: Lovag-ábránd Excalibur
• Fogarassy Miklós: Utazások egy katonai szükségállapot mélyére Az út
• Barna Imre: Az utolsó t... Az utolsó tangó Párizsban
• Gyárfás Endre: Bölénynyúzók A vadnyugat népköltészete és a westernfilm
LÁTTUK MÉG
• Székely András: Az idő urai
• Koltai Ágnes: Portrék korhű keretben
• Takács Ferenc: A francia hadnagy szeretője
• Kapecz Zsuzsa: Rita asszony menyasszony
• Deli Bálint Attila: Az álarcos lovas legendája
• Zoltán Katalin: Röpke éjszaka
• Greskovits Béla: Csillaghullás
VIDEÓ
• Mihály Éva: Képmagnózgatásaink... Kerekasztal-beszélgetés a videó kulturális felhasználásáról
KÖNYV
• Koltai Ágnes: Kis magyar lexikonográfia

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Nix

Jancsó Miklós

Levél helyett Halász Péternek odaátra.

 

Először arra gondoltam, levelet írok neki, de se ő, se én nem hiszünk az odaátban. Így hát hiába címezném meg, nem fogja elolvasni.

Egy biztos, már én is ott tartok, összerándul a gyomrom, ha a halálra gondolok. Tizen-huszonéves korában az ember még nincs tisztában a saját halandóságával, „mindig más hal meg, mi meg sose” (Lovasi András). És egyszer csak megrándul a gyomor. A zsigerek árulkodnak, elárulják, amit az ész titkol!

Igen, mert az eszemmel tudom: a vég az bizony a nagy semmi. Bécsben a nix. Onnan tudom, hogy egyszer már voltam ott, ott a nixben. És az egészben az a basz, az a baj, hogy annyira semmi, de annyira, még lereagálni se tudod. Nem tudod tudomásul se venni, hogy nem vagy, mert semmi más, csak a nix.

Ne ingassátok a fejetek, tudom, hogy így van, mert egyszer már visszahoztak onnan.

És most mért mondom el? Mért is?

Valamikor réges-régen együtt ültünk, két, vagy tán három hónapja. Péter és én. Bor, meg komoly beszéd. És azt mondta, borzasztó dologra jött rá, mindenki meghal. Ordítani kéne, de minek. Így hát röhögjünk rajta. Röhögjünk az egészen. Élet és halál? Ugyan már! Röhögjünk. Vagy, ha nem, legalább mosolyogjunk. Hátha az irónia segít.

Segít, Péter, drága barátom?

 

2006. 03. 25.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8592