KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/december
• Létay Vera: Neobarokk Mennyei seregek
• Szilágyi Ákos: Morbiditás és burleszk Kutya éji dala
• Bársony Éva: „Tiszta és balek hittel...” Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Varga F. János: Királygyilkosság Marseille-ben Beszélgetés Bokor Péter új filmjéről
• Deák Tamás: Kései barátság Huszárik Zoltán megidézése
• Takács Ferenc: Egy válság anatómiája? Az új angol filmről
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Költészet és retorika Santiago Alvarez filmjeiről
• Simor András: A dokumentarista legyen újságíró Budapesti beszélgetés Santiago Alvarezzel
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Sanghajtól Brazíliáig Figueira da Foz
• N. N.: Madeirai dokumentumok Az első nemzetközi filmrendezőtalálkozó
LÁTTUK MÉG
• Farkas András: A hentessegéd
• Harmat György: Riki-Tiki-Tévi
• Ardai Zoltán: Álomvilág
• Gáti Péter: Flór asszony és két férje
• Deli Bálint Attila: Hózuhatag
• Deli Bálint Attila: Klute
• Gáti Péter: Aranygyapjú
• Bikácsy Gergely: A wilkói kisasszonyok
• Szentistványi Rita: Telitalálat
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A néző a képernyőn
• Nemes Nagy Ágnes: A folyt. köv. varázsa Kórház a város szélén
• Macskássy Kati: A rajzos trükkfilm szabadsága Utóhang Az animáció története című tévésorozathoz
KÖNYV
• Veress József: Klasszikusok öröksége Új szovjet filmkönyvekről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

August King utazása

Ardai Zoltán

Élt, vagy élt volna százötvennél is több évvel ezelőtt egy virginiai gazda, August King nevezetű, aki fiatalon özvegységre jutván magábaszállott és még a korábbiaknál is eseménytelenebbül töltötte napjait. Ha éppen nem otthon munkálkodott, akkor szekerezgetett, erdei forrásoknál tűnődésekbe merült. Szelíd lelkét ezek az újabb idők lassan megérlelték valamire, bárha erről ő mit sem sejtett.

Egy napon más gazdák raja az erdőn két szökött rabszolga után kezdett kutatni, kiknek visszahurcolásáért a tulaj rendkívül magas díjösszeget tűzött ki. King hallotta a kutyák csaholását és amikor akaratlanul belebotlott az egyik szökevénybe, nem emelt rá kezet. A mulatt süldőleány szem elől vesztette fivérét, ez lett a szerencséje. King hiába próbálta elhessegetni, harmadnapra pedig már elhatározta, hogy mindenáron eljuttatja a leányt, hogy tehát tettet fog végrehajtani.

Úgy is lett. A csempészút a határvidékig tartott, King messzi házáig, ahonnét a leány egyedül ment tovább, dámának öltözötten. Mert ez volt a gazda terve: így vitetni el az elhalt feleség ruháit. Ámde a rabszolga-menekítésért, vagyis a tulajdon szentségének megtiprásáért Kingnek felelnie kellett. Házát számos tanú jelenlétében porig égették. Ő mégis üdvözülten mosolygott és mondá: „tehetős ember voltam, nincstelen lettem, de ekkora büszkeséget még soha nem éreztem”. A körülötte állók elismerően bólogattak. Csakugyan, a gazdának sikerült egy légies elgondolást masszív realitássá iktatnia. A viszontagságos út során nemcsak a helyi flórának, hanem, egyáltalán a helyi viszonyoknak a legsűrűjén csörtetett és manőverezett át. Számosféle találkozása esett, bőrén kikarcolódott a környező világ teljes metszete. Megélte a mészárlás kényszerét is; egy félreeső vízmosásban levágta tehenét (mely addig a szekeret kísérte), mert híre terjedt, hogy a leányt egy tehenes ember rejtegeti. Közben a jogos birtokos a szerencsétlen fivérnek esett neki egy vasbárddal. Már csak ez is mutatja, hogy King elképzelése és a közvetlen realitások milyen éles szögben keresztezték egymást.

John Duigan óklasszikus típusú, elemi történetet ad elő (egykor egyebet sem hívtak történetnek, mint éppen az ilyesmit), mégpedig nem valamely kontrasztív, nem is csúsztatásos módon, hanem illeszkedő, mély kedélyű stílushordozással. A tengerentúli mozi-nagyüzem generálszirupja ez alkalommal mellékes komponens, inkább csak adalékanyag, vékonykán folyik be a jelenetekbe. Új évjáratú, de reliktum-szerű film, olyanféle jelenség, mit egy tüdőshal vagy egy tasmánfarkas. Maga J. Duigan legvalószínűbben egy ezüstborostás, csillogószemű apóka lehet, maori vonásokkal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/09 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=344