KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/december
• Létay Vera: Neobarokk Mennyei seregek
• Szilágyi Ákos: Morbiditás és burleszk Kutya éji dala
• Bársony Éva: „Tiszta és balek hittel...” Beszélgetés Bacsó Péterrel
• Varga F. János: Királygyilkosság Marseille-ben Beszélgetés Bokor Péter új filmjéről
• Deák Tamás: Kései barátság Huszárik Zoltán megidézése
• Takács Ferenc: Egy válság anatómiája? Az új angol filmről
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Csantavéri Júlia: Költészet és retorika Santiago Alvarez filmjeiről
• Simor András: A dokumentarista legyen újságíró Budapesti beszélgetés Santiago Alvarezzel
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Sanghajtól Brazíliáig Figueira da Foz
• N. N.: Madeirai dokumentumok Az első nemzetközi filmrendezőtalálkozó
LÁTTUK MÉG
• Farkas András: A hentessegéd
• Harmat György: Riki-Tiki-Tévi
• Ardai Zoltán: Álomvilág
• Gáti Péter: Flór asszony és két férje
• Deli Bálint Attila: Hózuhatag
• Deli Bálint Attila: Klute
• Gáti Péter: Aranygyapjú
• Bikácsy Gergely: A wilkói kisasszonyok
• Szentistványi Rita: Telitalálat
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A néző a képernyőn
• Nemes Nagy Ágnes: A folyt. köv. varázsa Kórház a város szélén
• Macskássy Kati: A rajzos trükkfilm szabadsága Utóhang Az animáció története című tévésorozathoz
KÖNYV
• Veress József: Klasszikusok öröksége Új szovjet filmkönyvekről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Francia újhullám

Ó, a Nouvelle Vague!

Jancsó Miklós

Javasold egy kommunikációs iskolában: nézzünk meg egy Fellinit (behelyettesítheted bárkivel, abból a korból). Lesz mindig valaki, aki azt mondja, minek. Másvalaki, egy igazi „ki ha én nem”, meg hogy „Fellini? Ki az?”.

Sebaj. A világ mindig ilyen volt. Ilyen is lesz (amíg Budapesten vásár lesz). Nem kell felhúznod az orrod!

Jó napsütésben, kedvező széljárásban, megkapaszkodva az édes anyaföldben (jó, mi?) az éretlen is beérik majd. Ilyen a világ! Ilyen is a világ. És akkor, érett korban, visszatér majd a múlt. Aha persze: a nosztalgia, meg a mások előtti fő- és térdhajtás.

Hogy én érett vagyok-e, nem tudom. Szokták mondani, nem nőtt be még a fejem lágya. Meg, hogy nem is fog. Pedig én, néha azt érzem, már túlságos az érettségem (öndicséret büdös). Azt hiszem nem is magam miatt. A szekta, amihez tartozom, felnőtt korba ért. Megbecsüli a pergő képet. Néha még a szart is. (Na, na! nem kellene túloznom!)

A szekta tagja hullámlovagol a kíváncsiság, az áhítat, a „hogy mik vannak!”, meg még sok minden hasonló lelkiállapot fölött és benne.

Mert már tudjuk, hogy minden újdonság: az új is, a legújabb is, még a legrégibb is. Vagy a „félrégi”.

Ó, a Nouvelle Vague!

Felkavar (nem hülyéskedek, tényleg felkavar) az ezerszer látott Kifulladásig, Négyszáz csapás, Jules és Jim. És sorolhatnám.

A címekkel meg lehetne tölteni a Filmvilág minden lapját.

Ó, a Nouvelle Vague!

Az eszmélés, a változás, a jobb jövő. Mondjam tovább? Nem érdemes. Ó, annyi minden, de minden! Áldott légy, Nouvelle Vague.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9946