KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/január
POSTA
• Schéry András: A tangó társastánc

• Lukácsy Sándor: Történelmi handabanda Hanyatt-homlok
• Koltai Tamás: Tschikosch film Hosszú vágta
• Koltai Ágnes: Pesti Taigetosz
• Márton László: A Gumimegváltó E. T. (A Földönkívüli)
• Matos Lajos: A valószínűtlen lehetséges A tudományos-fantasztikus filmről
• Ágh Attila: Indiai történelem – kezdőknek Gandhi
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A maiak és Pasolini Mannheim

• Fáber András: Költő kamerával Jean Cocteau és a film
• N. N.: Jean Cocteau filmjei
• Deák Tamás: Álomfejtés Antonioni és Cocteau
• Karcsai Kulcsár István: Színes tintákról álmodott Emlékezés Ranódy Lászlóra
LÁTTUK MÉG
• Zsilka László: A zöld kabát
• Harmat György: Donald kacsa és a többiek
• Kapecz Zsuzsa: Gallipoli
• Varga András: Hé, élet!
• Peredi Ágnes: D. B. Cooper üldözése
• Csantavéri Júlia: Két fiú gitárral
• Ardai Zoltán: Bockerer
• Jakubovits Anna: A barátod akarok lenni
• Lalík Sándor: A matróz, a kozák és a hamiskártyás
• Greskovits Béla: Vabank
• Gáti Péter: Kína-szindróma
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Magyar Általános Szórakoztató
• Szilágyi János: Mondják a másokét Beszélgetések tévébemondókkal
KRÓNIKA
• N. N.: Szijj Miklós (1936–1983)
• N. N.: Fifilina József (1926–1983)
KÖNYV
• Lajta Gábor: A jövő népművészete

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szomorú vasárnap

Bori Erzsébet

 

A hazai mezőnyt nézve ki gondolná, hogy ilyen nagy történeteink vannak nekünk, magyaroknak. Seres Rezső világslágerének közismertsége az aranycsapatéval vetekszik, azt is tudja mindenki, hogy a magyar egy búvalbélelt nép, de gyanítom, hogy a magyar bánat mint olyan hallatán nem történelmünk zaklatottsága képzik meg az idegen előtt, hanem a Szomorú vasárnap, amely statisztikailag is mérhetően igazolja, hogy házi készítésű világfájdalmunkból még exportra is jutott.

De mit tudtunk mi idehaza Seres Rezsőről? Úgy képzeltem, hogy a siker szele Párizsba vagy Hollywoodba röpítette, és leesett az állam, amikor nemrégiben kiderült, hogy itt zongorázott a szomszéd kerület egyik presszójában, szegény maradt, mint a templom egere, miközben a vasfüggöny túloldalán mások zsebébe dőltek a busás jogdíjak. Mindezt egy izgalmas, bár kissé bő lére eresztett magyar dokumentumfilmből tudtam meg, ezek után érthető kíváncsisággal néztem, mit hoznak ki a szürke kisemberi életből a német játékfilmesek. Nem hoztak ki semmit. A Szomorú vasárnap ugyanis nem Seres Rezsőről szól, hanem a dal romantikus története köré kitalált emberek szerelmi háromszögéről, a sivár szocializmus helyett pedig a háború mozgalmas éveibe helyezi el a cselekményt. A filmet Magyarországon forgatták, a negyvenes évek Budapestje gyönyörűséges, mondén városként jelenik meg a képeken, a magyarok egyszerűen imádnivalóak, szépek, tehetségesek, nagyvonalúak, azt már mondanom sem kell, hogy dalból van a lelkük. Ilyennek látni magunkat, már ez bőven megéri a jegy árát. A történethez nélkülözhetetlen negatív hősöket egytől egyig hazulról hozták a németek, akik csak azzal vigasztalódhatnak, ha megnéznek néhány új magyar filmet, amelyben sokkal rokonszenvesebb színben tűnnek fel.

A női főszerepet Marozsán Erika kapta, aki az alacsony költségvetésű hazai darabok után látható élvezettel veti bele magát a fényben úszó, kosztümös világba, alakítása igazi felfedezés.

Minden a legnagyobb rendben van – mondjuk, az csalódás, hogy a Szomorú vasárnapot nem a Billie Holiday énekelte feldolgozásban halljuk –, csak a Rudi bácsival szúrtak ki már megint, a világszáma után a sorsát is elorozták tőle (hogy mást ne mondjak, a filmben nem ő a zsidó, hanem a főnöke), mert ezentúl mindenki ilyennek képzeli majd Seres Rezsőt és életét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/04 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2902