KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/január
POSTA
• Schéry András: A tangó társastánc

• Lukácsy Sándor: Történelmi handabanda Hanyatt-homlok
• Koltai Tamás: Tschikosch film Hosszú vágta
• Koltai Ágnes: Pesti Taigetosz
• Márton László: A Gumimegváltó E. T. (A Földönkívüli)
• Matos Lajos: A valószínűtlen lehetséges A tudományos-fantasztikus filmről
• Ágh Attila: Indiai történelem – kezdőknek Gandhi
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A maiak és Pasolini Mannheim

• Fáber András: Költő kamerával Jean Cocteau és a film
• N. N.: Jean Cocteau filmjei
• Deák Tamás: Álomfejtés Antonioni és Cocteau
• Karcsai Kulcsár István: Színes tintákról álmodott Emlékezés Ranódy Lászlóra
LÁTTUK MÉG
• Zsilka László: A zöld kabát
• Harmat György: Donald kacsa és a többiek
• Kapecz Zsuzsa: Gallipoli
• Varga András: Hé, élet!
• Peredi Ágnes: D. B. Cooper üldözése
• Csantavéri Júlia: Két fiú gitárral
• Ardai Zoltán: Bockerer
• Jakubovits Anna: A barátod akarok lenni
• Lalík Sándor: A matróz, a kozák és a hamiskártyás
• Greskovits Béla: Vabank
• Gáti Péter: Kína-szindróma
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Magyar Általános Szórakoztató
• Szilágyi János: Mondják a másokét Beszélgetések tévébemondókkal
KRÓNIKA
• N. N.: Szijj Miklós (1936–1983)
• N. N.: Fifilina József (1926–1983)
KÖNYV
• Lajta Gábor: A jövő népművészete

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itt a szabadság!

Koltai Ágnes

 

Már csak a „föl, föl, ti rabjai a pénznek” kezdetű dalocska hiányzik az elsőfilmes Vajda Péter filmjéből, hogy tudjuk, ne csak sejtsük: hamisítatlan szocialista-realista filmet látunk. Afféle leíró realista történetet a – szó szoros értelmében – szegény kisemberről, akit nemcsak a sors gyötör, de a rút élettől rúttá vált embertársai is átejtik, megalázzák.

A realizmus, éppen mert leíró (a filmben: megjelenítő), bármilyen életanyagot valószerűnek tud elfogadtatni. Mindaz, amit a vásznon látunk, úgy van, hiszen megmutatják, lehetőleg hamisítatlan egyszerűséggel. A beavatkozás, az anyag megformálásának még a gyanúját is elkerülve! A realizmus így hát a legolcsóbb és legkényelmesebb ábrázolási forma. Csupán a valóság szükségeltetik hozzá – az pedig ott türemkedik körülöttünk. Sőt, egyenesen nyomakodik az Itt a szabadság! című filmben. Minden és mindenki olyan testre-szabottan kopott és elhasznált, borostás és hagymaszagú, kisstílű és sunyi. Csak úgy szaglik ez a valóság az otrombaságtól, a póriasságtól és a másnapos indulatoktól.

Vajda Péter, és forgatókönyvíró-társa, Salamon András tegnapi valóságunkat zúdítja ránk egy tanmesében. Egy afféle jóindulatú kisegzisztencia (szobafestő-oktató a szakmunkásképzőben) néhány ezres nyereség reményében felkerekedik, hogy három alkalmi útitársával a megbeszélt bécsi elektronikai szaküzletben megvegye az „árut”, illegálisan kivitt forintját átváltsa, icipicit megforgassa, majd hazajőve a kellő helyen leadja a „cuccot”. A kereskedelemnek, a forint kiajánlásnak és a valuta tiltott forgatásának ez a kabarékban már eltréfálkozott módja lehet a. haláltusáját vívó szocializmus katzenjammeres szimbóluma. Lehet, éppúgy mint a ki tudja mitől működő gazdaság, a széteső társadalom vagy a nehézlevegőjű hétköznapok. De hát a szocializmus épp szimbólumokkal volt tele: ami hiányzott belőle és mögüle, az Vajda Péter filmjében sincs benne.

Az Itt a szabadság! a maga tenyeres-talpas realizmusával, az Ecce homo-i közérthető tisztasággal mutat rá az életre. Ímé! Ilyen; nincs mit mondani róla, ahol hozzányúlunk, ott elfeslik, mint a használt bőr, kifakad, mint a fekély. A világ szemlélésének ez az erőszakosan realista módja már-már együttműködésre kényszeríti a nézőt. Jól ismerjük mi – a kamerán innen és túl – ezt a világot, részleteit, figuráit nem kell magyarázni, sulykolja a film minden kockája.

Beránt ebbe a hamis testvériségbe a rendező, megpróbál meghatározatlan, amorf hősei közé ültetni mindannyiunkat, hogy osztozzunk a szűkösség – üvegházba nevelt – vadhajtásain.

Ennek a filmnek az igazi főszereplője nem a balek kis-egzisztencia, de nem is a dörzsölt bécsi üzleti vagányok, hanem az a fajta bugrisság, amit csak kiagyalni lehet, – távol eme életvitel szülőhazájától. A bugris ebben a Bécs-Budapest karavántörténetben mondatfoszlányokat, káromkodásokat böffent, kicsit együgyű, nagyon szűk látókörű, és természetesen örök vesztes. A bugris téren és időn kívüli, behelyettesíthető, de jól mutat. Látványosan zsigeri lény.

Vajda Péter egy dokumentumfilmet (Hazatérés) és egy kisjátékfilmet (Veszett kutyák) készített eddig, amit a szakma nem tehet meg, azt most megteszi a közönség: rendezővé avatja, ha úgy akarja. Ha akarja a szűk-realizmust.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4072


előző 1 következőúj komment

stickfa #1 dátum: 2014-12-08 12:36Válasz
Tetszik ez a kritika ! :)