KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/január
POSTA
• Schéry András: A tangó társastánc

• Lukácsy Sándor: Történelmi handabanda Hanyatt-homlok
• Koltai Tamás: Tschikosch film Hosszú vágta
• Koltai Ágnes: Pesti Taigetosz
• Márton László: A Gumimegváltó E. T. (A Földönkívüli)
• Matos Lajos: A valószínűtlen lehetséges A tudományos-fantasztikus filmről
• Ágh Attila: Indiai történelem – kezdőknek Gandhi
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: A maiak és Pasolini Mannheim

• Fáber András: Költő kamerával Jean Cocteau és a film
• N. N.: Jean Cocteau filmjei
• Deák Tamás: Álomfejtés Antonioni és Cocteau
• Karcsai Kulcsár István: Színes tintákról álmodott Emlékezés Ranódy Lászlóra
LÁTTUK MÉG
• Zsilka László: A zöld kabát
• Harmat György: Donald kacsa és a többiek
• Kapecz Zsuzsa: Gallipoli
• Varga András: Hé, élet!
• Peredi Ágnes: D. B. Cooper üldözése
• Csantavéri Júlia: Két fiú gitárral
• Ardai Zoltán: Bockerer
• Jakubovits Anna: A barátod akarok lenni
• Lalík Sándor: A matróz, a kozák és a hamiskártyás
• Greskovits Béla: Vabank
• Gáti Péter: Kína-szindróma
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Magyar Általános Szórakoztató
• Szilágyi János: Mondják a másokét Beszélgetések tévébemondókkal
KRÓNIKA
• N. N.: Szijj Miklós (1936–1983)
• N. N.: Fifilina József (1926–1983)
KÖNYV
• Lajta Gábor: A jövő népművészete

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A másik én

Csillag Márton

The Brave One – amerikai, 2007. Rendezte: Neil Jordan. Írta: Roderick Taylor és Bruce Taylor. Kép: Phillipe Rousselot. Zene: Dario Marianelli. Szereplők: Jodie Foster (Erica), Terrence Howard (Mercer), Nicky Katt (Vitale), Mary Steenburgen (Carol). Gyártó: Village Roadshow / Redemption Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 119 perc.

 

A vietnami trauma a Taxisofőrben érett utcai erőszakká, a szeptember 11 utáni paranoia azonban mostanáig csak szomszéd terroristákra leső hazafiak és magányba menekülő gyászolók formájában jelent meg a tengerentúli vásznakon. Scorsese vérbarokk klasszikusa és Neil Jordan legfrissebb rendezése között nem az az egyetlen kapcsolódási pont, hogy mindkettőben Jodie Foster a női főszereplő, de ellentmondásos műfajisága is – míg azonban az egyiknek sikerül kitörnie a zsánerkeretekből, a másiknak nem: a történet végére feladja ígéretes lendületét, és bosszúfilmbe csomagolt amorális drámaként vérzik el.

Erica Bain (Foster) New York-i rádiós műsorvezető, a nagyvárosi élet krónikása, amolyan hullámglosszista. A „világ legnagyobb biztonságos városának” lüktetéséről mély, nyugodt hangon felolvasott tárcákban tudósít, egészen addig, amíg őt és vőlegényét a Central Parkban huligánok meg nem támadják, és módszeresen helyben nem hagyják. Felépülése után a szerelme halálát gyászoló Erica retteg abban a városban, melynek utcáin azelőtt mikrofonját vidáman lóbálva gyűjtötte a zajokat, fél a személytelen erőszak váratlan felbukkanásától, ezért illegális fegyvert vásárol, melyet először csak önvédelemből használ, később azonban olyan könnyelműen nyúl a ravaszhoz, mint kisdiák a leszállásjelzőhöz, ha elege van a zötykölődésből.

Jordant mindig izgatták az egy személyen belüli nemi ellentétek, és bár eddig csupán férfi testbe költözött nőkről értekezett (Síró játék, Reggeli a Plútón), most férfit farag Foster törékeny karakteréből, méghozzá a legkeményebbet: Erica keze nem remeg ölés után, sőt a félelemnek jelét sem mutatja, olyannyira, hogy riporteri minőségében kedélyes beszélgetéseket folytat Mercer nyomozóval, az utca, a bűnözők és a női lélek ismerőjével. Kettőjük között idővel cinkos barátság alakul ki, s bár végig a levegőben van, hogy a férfi bármikor rákattinthatja a bilincset Erica csuklójára, a sok valószerűtlenül elvarrt bűnügy és suspense-szál már a befejezés előtt a tétnélküliség érzetét kelti a nézőben. A klasszikus bosszúfilm szabályai szerint megszépülő nő helyett egy torz személyiséget kapunk A másik éntől, egy sértett nőt, aki kénytelen örökre megosztani porhüvelyét egy rideg férfival.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9179