KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Végső állomás 5 – 3D

Sepsi László

Végső állomás 5 – 3D (Final Destination 5) – amerikai, 2011. Rendezte: Steven Quale. Írta: Eric Heisserer. kép: Brian Pearson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Nicholas D’Agosto (Sam), Emma Bell (Molly), Miles Fisher (Peter), Jacqueline McInnes Wood (Olivia). Gyártó: New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 92 perc.

A 2000-es Végsõ állomás óta idén ötödik alkalommal találkozunk olyan fiatalokkal, akik egyikük megérzésének/látomásának köszönhetõen iszonyatos tömegszerencsétlenségtõl menekülnek meg, hogy aztán rövidesen valamennyien bizarr balesetek kárvallottjaiként szenderüljenek jobblétre. A Végsõ állomás-széria a tinihorror mûfajában ritkának számító misztikus vonulatot képviseli: noha elbeszélésmódja idézheti a slasherekét – közös az egyenként elhulló tinédzserek végzetére felfûzött, laza cselekménystruktúra –, a sorozat kuriózuma az, hogy áldozatjelöltjei egy megfoghatatlan ellenséggel dacolnak: magával a Halállal vívnak – végtére is – reménytelen szélmalomharcot. A széria ekként a slashernél közelebb áll az ördöghorrorhoz (Ómen-filmek) – ezt erõsíti a harmadik részben a fotókon feltûnõ jelek értelmezésének mozzanata –, illetve a katasztrófafilm zsánerének is adósa: a folytatások egymásra licitálnak a történetet beindító szerencsétlenségek (legyen szó repülõgép-robbanásról, tömegkarambolról, meghibásodó hullámvasútról, a nézõtérre zuhanó versenyautókról, vagy – mint az aktuális tételben – széthulló hídról), illetve az ideiglenes túlélõket meggyilkoló „balesetek”. Ez utóbbiak egyre abszurdabb módon következnek be, miközben a felvezetésük során kirajzolódó várakozások keresztülhúzása is egyre nagyobb teret nyer (ez nem csekély fekete humorral fûszerezi a rémségeket), ahogyan a véres effektusokban való tobzódás is eszkalálódik: a villanásnyi idõ alatt történõ lefejezéstõl mára a kitartott (ön)csonkításokig jutottunk. Az utóbbi két részben ezek a hatáselemek immár 3D-ben szolgálják a nagyérdemût; a szituációk és veszélyek duplázására épített negyedik résszel szemben ugyanakkor a friss darab kicsit több figyelmet fordít fõhõseire, ekként – a haláltánc egy új lépése értelmében – a karakterek immár egymásban is megtalálhatják potenciális gyilkosukat. Az igazi meglepetést mégis a csattanó hozza, amely ha nem is írja át a sorozat eddigi logikáját, egy megmosolyogtató csavarral összekapcsolja a múltat s a jelent.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10793