KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Ne zavarjatok!

Vajda Judit


Une heure de tranquillité – francia, 2014. Rendezte: Patrice Leconte. Írta: Florian Zeller művéből Patrice Leconte. Kép: Jean-Marie Dreujou. Zene: Éric Neveux. Szereplők: Christian Clavier (Michel Leproux), Carole Bouquet (Nathalie), Valérie Bonneton (Elsa), Rossy de Palma (Maria). Gyártó: Fidelité Films. Forgalmazó: Cinetel. Szinkronizált. 80 perc.

 

Patrice Leconte új filmjét Florian Zeller (Apa) színdarabja alapján forgatta. A rutinos alkotó sikerrel dinamizálta az egyetlen helyszínen, egyetlen bő óra alatt játszódó komédiát, így műve kifejezetten lendületes – ez minden pozitívum azonban, amit a Ne zavarjatok!-ról el lehet mondani. A vígjáték Michel hányattatásait meséli el, aki nem akar mást, mint a barátja érkezéséig rendelkezésére álló egy óra alatt meghallgatni egy, igen beszédesen Me, Myself and I címet viselő dzsesszlemezt. A mű alapkonfliktusa, hogy a főhősnek még ez az aprócska vágya sem teljesülhet, mert mindenki pont ebben az egy órában találja meg valamivel. Ám ahogy halad előre a cselekmény, mind egyértelműbbé válik, hogy nem a főhős környezetében élők a kibírhatatlanok, hanem a szinte már a szociopátiáig közömbös, egoista férfi, akinek fontosabb egy lemez meghallgatása, mint bármi más.

Sajnos az alkotók mindezt úgy mutatják be, hogy a cél érdekében megfeledkeznek a logikáról: az óra ketyegésével egyre inkább teljesíthetetlen missziónak eleve okafogyottá kéne válnia, a Michel körül felbukkanó incidensek viszont egyre erőltetettebbek. A tetőpont az, amikor a helyzetkomikum fokozása érdekében a férfi nem vesz tudomást egy kulcsmondatról, amit a jelenet egy másik résztvevője a néző számára is tisztán hallhatóan ismételget neki, holott korábban semmiféle utalást nem kaptunk arra nézve, hogy főhősünk süket vagy ostoba lenne. Pedig a központi figura körül kialakuló káoszt egyetlen helyszínen, szűk határidőn belül bemutató opusoknak vannak hagyományai a francia moziban. Sőt éppenséggel a franciák csinálják a legjobban: lásd a Dilisek vacsoráját vagy a Hogyan nevezzelek?-et. A jól bevált francia minőséget azonban most máshol kell keresnünk, ezúttal a dilisek vacsorájának díszvendégei maguk az alkotók voltak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12227