KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Batman Superman ellen: Az igazság hajnala

Andorka György

Batman vs Superman: Dawn of Justice – amerikai, 2016. Rendezte: Zack Snyder. Írta: David S. Goyer, Chris Terrio és Zack Snyder. Kép: Larry Fong. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Ben Affleck (Batman), Henry Cavill (Superman), Jesse Eisenberg (Luthor), Amy Adams (Lois), Gal Gadot (Diana). Gyártó: Warner Bros / DC Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 151 perc.

 

A köztünk élő szuperhősök 21. századi történetei nem csupán a „nehéz istennek lenni” tételét járják körbe, de a go-játékos neurális hálók korában a kontrollvesztés szorongását is allegorizálhatják – szilíciumalapú gazdák háziállatának lenni éppoly aggasztó kilátás, mintha csak kibicek lehetünk a gigászok küzdelmében, égi csendőrök jóságában bízva. Különösen hangsúlyos motívum ez az idei szezonnyitó attrakcióban, ám Snyder filmje, ahol Neil DeGrasse Tyson sorolja az emberiség egó-töréseit Kopernikusztól Supermanig, az idegen ellen „ezüstgolyót” bütykölő Lex Luthor pedig hasonló érveléssel ideologizálja sötét üzelmeit, valójában egy prózaibb nárcisztikus trauma mementója: a Warneré és a DC-é, akiknek ikonikus hőseire egyre fenyegetőbb árnyékot vet a Marvel-szörny terjeszkedő galaxisa.

A pánikreakció azon mérhető le, hogy míg a keresztfilm a klasszikus Universal-horrorok óta általában az életképességüket vesztő mozialakok jussa, itt remek pedigrével bíró tenyészállatokat küldtek egy karámba – épp csak a fajokat tévesztették el: a gothami árvával és a kryptoni lelencfiúval nem lehet egy csettintéssel megoldani ugyanazt, mint Tony Starkék vásznon szinte nulláról felépített csapatával. Snyder olajfestmény-szerű, deszaturált képein mintha két film pörögne egymás mellett, amely leginkább még a – hibái ellenére is ígéretes – Acélember önálló folytatása iránt ébreszt sóvárgást, miközben keresett módon folyik a leendő Justice League-tagok bevezetése a komikus, vértelen gladiátorviadalok rétestésztaként nyúló, megszokott fináléjáig. A Marvel-bravúr ára a franchise-ok mozgásterének feláldozása volt az egységes stúdió-brand oltárán: a DC aduászait egy ensemble-gárda epizodistáivá lefokozó, a padtársról kényszeresen puskázó projekt így közel sem a kozmikus órát beindító ősrobbanás, inkább az (aktuális) vég kezdetét zengő, monumentális lélekharang az eddig külön bejáratú univerzumaikat lakó hősök számára, akik a Bosszúállók lidércfénye után iramodva belevesznek egy csökkenő entrópiájú crossover-metaverzum elsimuló hullámaiba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/05 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12717