KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rómeó és Júlia

Ardai Zoltán

 

Nemde rövidlátó dolog folyton arra vágyni, hogy kedvünkre részesüljünk a javak készletéből, ha létre is hozhatunk javakat, amelyekből majd mások vágynak részesülni? Mondjuk, New York születéséhez először is olyan emberek kellettek, akik hátat fordítottak az akkor ismert legpompázóbb városoknak, és elmentek fenyőmagot enni, kapjon csak szabad utat a teremtés kényszere. A nagy szerelmeknek pedig egyenest alapelve, hogy nem kellenek a megálmodott álmok. Egyre fellengzősebb elv, amint múlik az idő, de sajnos máig nem tűr ellentmondást, például a legutóbbi Rómeó és Júlia-mozifeldolgozás kontraötleteit kérlelhetetlenül tönkreforgácsolta, rossz odanézni.

Főhelyen, az eredeti darab kellős közepén szaval arról Júlia, hogy Rómeót, ha ez odaveszne, csillagokká kell az Éjszakának szaggatnia, felújítván vejük az égboltot, mígnem a Föld rá se néz már a Napra, mert az Éjbe szeret bejé. Mottó ez minden nagy szerelemhez (mint egyéb szent őrületekhez is, lásd: 1848, te csillag; ha még egyszer azt üzeni). A szokott ábrándokból való kizökkenés, valami sohasem vágyott, előre kitalálhatatlan hatás vagy körülmény a kulcsa ezeknek. A veronai példázat főalakjai nem képzelegtek előre arról, milyen lenne épp az ellenséges klánból felcsípniük valakit, hát ezért megkapták. Harmatos kölcsönvonzalmukból aligha vált volna végül énekes halott, ha közben nem taszítja mániába őket a rémítő helyzetfelismerés, kibontva a viszony egyszer] színösszetételét, szerelem egyéniségét. A viszonyt a rút viselkedésű környezet gerjesztette naggyá, majd viszont nem kímélte meg, vagyis nem hagyta visszahatni magára. Tragédiává fajult az eset, így lett belőle cserépre égetett rege, és bús békülésre kélt az ismerős szürke reggel; már megjut későn okultatok.

A mostani, ezúttal amerikai filmváltozat triviális vágyálmok szerinti helyszínt kreált a regének, egy mai vagy jövőbeji mondén települést Floridában. Mercutio piros motorháztetőn feszít és soklövetűt forgat, bőre mint az ében. Tirádázása ugyanakkor szelíden betegesnek mutatja. A képi effektekkel megtámogatott modipopos dinamika és a szereplőnépség fenséges beszédstílusa kiüresítik egymást, semmiért és egészen. Amikor azonban a sületlenkedés már nem fokozható, váratlanul felülkerekedik a szöveg és a főalakokat játszó színészek tradíciós pallérozottsága; a rikító ostyából kibújik a patinás pirula. Vele ugyan előbúvik elkent zongoramuzsika és az olimpiai gálára emlékeztető dalkíséret is, de a jelmez- és díszletfantazmák, oda se neki, archaizálódnak. Rómeó még cigarettára gyújt egyszer, ezzel válik füstté mindaz, ami a csábos újrarendezési projektből eddigre megmaradt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1456