KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Köszi a csokit!

Csont András

 

Claude Chabrol legutóbbi filmjéről bizonyára sok rossz is elmondható. Közhelyekkel dolgozik, a cselekmény nem különösebben átgondolt, a szituációk olykor vázlatosak, az emberek kicsit klisészerűek, filozófiája laposkás, unalmas és inkább érdektelen, mint érdekes az egész – mondhatná valaki. Lehetséges. E sorok szerzője azonban mégis a film visszafogott dicsérete mellett döntött, talán egyszerűen csak személyes okokból, de ki merné tagadni, hogy az ilyesminek akadhat némi szerep egy műalkotás megítélésében? A film egyik alapkérdése ugyanis az: tudhatjuk-e teljes biztonsággal, hogy ki (volt) az apánk? Strindberg, a bonyolult skandináv egyértelmű nemmel felelt Az apa című félelmetesen furcsa drámájában, és ennek a válasznak persze megvannak a jelentős következményei. Chabrol, hogy úgy mondjam, nem ennyire mély, filmjének dramaturgiája inkább egy másik komor északira, Henrik Ibsenre emlékeztetheti a szemfüles nézőt. Analitikus dramaturgia ez; lényege: történt valami a múltban, egy apróság, netán egy finom kis gyilkosság, és most végignézhetjük e nüánsznyi ballépés feltárásának folyamatát, a múltbeli végzetes lépés folyományait. A miliő steril, és sterilek a lépések is, egy picit valószínűtlen az egész, de engem nem zavart. Sőt, inkább szórakoztatott.

Chabrol műve, ha jól láttam, amolyan jellegzetesen öregkori munka, ilyenkor már nem sokat törődik a művész a tökéllyel, a szálak láthatatlan elvarrásával, a technikával egyáltalán. Kései nagyvonalúság jellemzi ezen életkor remek műalkotásait, noha Chabrol e filmje bizonyosan nem remekmű. De csupaszsága, eszköztelensége, póztalansága mégis megkapó olykor. Néha még mély is. És végtelenül szomorú.

Két igazi nagy színész segíti a rendezőt, Isabelle Huppert a csokis anya-feleség, és Jacques Dutronc, a világhírű zongorista szerepében. Ők ketten a szó minden értelmében más dimenziókban mozognak, mint fiatal partnereik.

Számomra volt még egy hozadéka a filmnek, noha ez nyilván ellentétes Chabrol szándékával. Ismét meggyőződtem arról, hogy Liszt Ferenc Funérailles című zongoradarabja egyszerűen rémes.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3508