KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Elégia

Varró Attila

Elegy – amerikai, 2008. Rendezte: Isabel Coixet. Írta: Philip Roth regényéből Nicholas Meyer. Kép: Jean-Claude Larrieu. Szereplők: Ben Kingsley (Kepesh), Penélope Cruz (Consuela), Peter Sarsgaard (Kenny), Dennis Hopper (George), Patricia Clarkson (Carolyn). Gyártó: Lakeshore. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 113 perc.

 

Ha léteznek irodalmi művek, amelyeket alapvetően meghatároz szerzőjük nemi hovatartozása, Philip Roth szexuális frusztrációkat és elhajlásokat könyörtelen önfeltárással boncolgató bestsellerei (Portnoy-kór, A vágy professzora) mindenképp ezek közék tartoznak. A neves egyetemi tanár, műítész és szoknyabolond David Kepesh trilógiájának zárását jelentő Haldokló állat középpontjában a kapuzárási pánik áll, amelynek nyomására egy menetrendszerű afférból a szemeszter szépével mindent felemésztő, görcsös birtokvágy fakad – titokzatos tárgya pedig többé nem tökéletes mell vagy feltáratlan testnyílás, hanem maga az elinaló élet.

Szépelgő leánydrámákkal bizonyító rendezőnőre bízni egy ilyesféle Roth-adaptációt hasonló kockázatokat rejt, mint vitriolos hímsovinisztával megrendeztetni egy neo-viktoriánus írónő érzékeny művész-regényét (Költői szerelem) vagy harcos feminista kezébe engedni az Amerikai pszichót: a katalán Isobel Coixet (Az élet nélkülem) be is teljesíti a jogos félelmeket. Tekintve, hogy az alapmű témája az eltékozolt élet, és történetesen akad benne egy fiatal nő a Halál árnyékában, az Elégia precíz folytatása Coixet eddigi tetemes életművének – a rendezőnő azonban mit sem törődik azzal, hogy a címbeli haldokló állat ezúttal a vágybeteg férfilélek. Nem csupán kilúgozza a főhős keserű önvallomását, finomra csiszolja a kegyetlen éleket, de női tekintete egyfajta hamis megváltás-történetet teremt Roth önsorsrontó végkifejletéből – a szexuális függőséget gyógyító szerelemmé lágyítja, miközben egy túlnagyított fényképész-metaforával genderfüggetlen esztétikai olvasatot (és ezzel szerzői önreflexiót) erőltet az alapmű jóval direktebb hímszövegére. Az Elégia kétségtelenül finomművű, ízléses május-december románc, de a mélyén akkor is ugyanaz az olcsó „akasztják a hóhért” tanulság zakatol, mint az esküvői tucatkomédiáknál – egyfajta A spanom csaja, Schubert-zonograszonátákra és lírai montázs-szekvenciákra hangszerelve.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/11 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9551