KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/február
• Szabó B. István: Kultúra és kereskedelem A magyar film külföldön
• Ágh Attila: Ez is operett, az is operett Te rongyos élet
• Bikácsy Gergely: Közelkép fehérben Szeretők
• Trencsényi László: A bizonyítás elmaradt A mi iskolánk
• Schubert Gusztáv: Elfelejtett érzelmek iskolája Beszélgetés Xantus Jánossal
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 1.
• Papp Zsolt: Fassbinder és az ötvenes évek Lola
• Dés Mihály: Szalonna és banán A halál Antoniója
• Klaniczay Gábor: Rockerek, hippik, macskák Szubkultúra-koreográfiák mozivásznon
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Televíziós történelem Nyon
• Zalán Vince: Alkohol és zongora Lipcse

• Bernáth László: Hámori Ottó (1928–1983)
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Tű a szénakazalban
• Csantavéri Júlia: Tintin és a Cápák tava
• Gáti Péter: Az „aranyrablók üldözője”
• Harmat György: Vámhivatal
• Kapecz Zsuzsa: Cicák és titkárnők
• Jakubovits Anna: A kígyó jele
• Kapecz Zsuzsa: Bolond Erdő
• Schubert Gusztáv: Spagetti-ház
• Varga András: Gyilkosság ok nélkül
• Deli Bálint Attila: Cecilia
• Kulcsár Mária: Figyelmeztetés
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Politikusok a képernyőn
• Csepeli György: Éjjeli őrjárat
VIDEÓ
• Zelnik József: Talpalatnyi információ Videó és közművelődés
POSTA
• Prokopp Róbert: Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben
• Komár Klára: Trabant Olvasói levél
• Báron György: Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Robert Aldrich (1918–1983)

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Észak

Kolozsi László

Nord – norvég, 2009. Rendezte: Rune Denstad Langlo. Írta: Erlend Loe. Kép: Philip Øgaard. Zene: Ola Kvernberg. Szereplők: Marte Aunemo (Lotte), Anders Baasmo Christiansen (Jomar Henriksen), Celine Engebrigtsen. Gyártó: Motlys. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 79 perc.

 

Van egy férfi. Jomar Henriksennek hívják, robosztus alkat, bús harmincas. Túl sok szenvedélyes éjen, kalandon, egy megnyert síbajnokságon, durva csalódásokon, és hasztalan reménykedéseken. Van egy este, amikor magára gyújtja a sífelvonót, ahol éppen egy kis munkát talált. Egyébként semmije és senkije sincs, csak egy pszichológusa, aki az aktuális depresszióból próbálja kicsalogatni, meg egy hasonszőrű barátja. Aki egy egyáltalán nem szép napon kinyögi, hogy Jomarnak van egy kölke, fenn a messzi Északon, ahol megfagy a madár az égen. Ha jár éppen arra.

Van egy táj: vakítóan hófehér, amíg a szem ellát, ezen át vezet Jomar útja.

Nem is csak a gyermekéhez, akit látni kíván, hanem – ahogy annak lenni kell egy keserű, de felemelő melodrámában – önmagához. Van ezen az olykor kevélyen, olykor melankolikusan fehér úton számos kaland, ami mind csak arra jó, hogy lássuk, hősünk, Jomar identitása hogyan épül (jobb esetben: fel). Van vakság, szekrény fiókja a kamaszlánynál, egy félelmetes alagút, egy fura fickó, hatalmas trackkel, és különös alkoholizálási szokásokkal (ne nevezzük ivásnak).

Van hóvihar és abban váratlan menedék. Van egy halni készülő öreg, aki tavi jurtájában húzza meg magát az utolsó időkre. Van egy nagy hegyorom, amin Jomar lesíel. Van egy utolsó, csöndes, és komoly jelenet, amikor nem csak Jomar az, aki valamit megtalál. Van ez a figyelemreméltó csönd. Amikor már nem csak Jomarra figyelünk. Van még: remek operatőri munka (Philip Øgaard), a hómező felett elszálló kamerával, nagytotálok (hiszen azok illenek e tájhoz), lassú jelenetek (vágó: Zaklina Stojevska), pszichedelikus zene (Ola Kvernberg), és egy visszafogott (mint az északi emberek) párbeszédekre épülő, zománcos forgatókönyv: a legnépszerűbb norvég író, Erlend Loe munkája.

Van úgy, hogy nem is kell ennél több.

Nem kell több kaland, vagy szöveg, mert a sóhajtások is elegendőek. Ennyi elég. Ennyi kell az igazi, nem hasztalan reményhez. Egy egyszerű történet. Északi. És abban az értelemben is megindító, hogy a legszívesebben felkerekednénk, motoros szánra kapnánk, és nekiindulnánk a kies fehér tájnak. Megérezni - mint a hidegről váratlanul betoppanó kabátjának hajtókáján a kinti illatokat – milyen igazán élni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9896