KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/március
POSTA
• Gosztonyi Péter: Gallipoli Olvasói levél
• Bajomi Lázár Endre: Cocteau körül Olvasói levél
• Fáber András: Válasz Bajomi Lázár Endrének

• Greskovits Béla: Reform-közvéleményre van szükség Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Ardai Zoltán: Páholylakók Felhőjáték
• Koltai Tamás: Operettvalóság Bástyasétány hetvennégy
• Székely Orsolya: Hamlet a zöld gyepen Inna Csurikovával és Gleb Panfilovval beszélget Zolnay Pál
• Panfilov Gleb: Jeanne d'Arc élete Forgatókönyv-részletek
• Szilágyi Ákos: Az ikrek A Zenekari próba és A karmester
• Koltai Ágnes: A rock kis évtizede Emlékszel Dolly Bellre?
• Hegedűs Zoltán: A filmkritika janzenistája André Bazin
• Lajta Gábor: A szenvedély útja Sindo Kaneto filmjeiről
• N. N.: Sindo Kaneto filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Élethalálharc és melodráma Havanna
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Átkozottak, szeretlek benneteket
• Szentistványi Rita: Szerelem receptre
• Barna Imre: Dühöngő bika
• Gáti Péter: Ezermilliárd dollár
• Schubert Gusztáv: Futásod véget ér
• Kovács András Bálint: Vámpír négy keréken
• Gáti Péter: Amit tudni akarsz a szexről (de sosem merted megkérdezni)
• Simándi Júlia: Kisvárosi fojtogató
• Farkas Miklós: Szupermodell
• Ardai Zoltán: Forróvérű kísértet
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kiről van szó? Faustus doktor boldogságos pokoljárása
• Zoltai Dénes: Egy veszedelmes ember Wagner
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Film és cselekmény

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Giuseppe De Santis

Csantavéri Júlia

 

Két évtizednyi csendet véglegesített Giuseppe De Santis halála. Az olasz neorealizmus csak Zavattinivel összevethető Don Quijotéja, a Tragikus hajsza, a Róma, 11 óra rendezője ennyi ideje nem állt a kamera mögé. A 60-as 70-es években készített filmjeinek kudarca elkedvetlenítette, úgy érezte, nincs szükség rá ebben az elpolgáriasult reklám- és pénzszagú világban.

Kritikusként, az új, valóságközeli filmezés elméleti megalapozójaként kezdte a Cinema ma már legendássá vált hasábjain, amellyel kapcsolatban gyakran elfeledkezünk arról, hogy a lapgazda a Duce fia, a dicsőséges afrikai hadjárat hőse, Vittorio Mussolini volt. De Santis írásaiban, pontos, érzékeny, ma is érvényes kritikáiban talán a legsokoldalúbban, de bizonyosan a legérzékletesebben fogalmazta meg az igényt a közvetlenség megteremtésére, a tájak és a bennük élő emberek hétköznapjainak mint drámai valóságnak a felfedezésére. Az ő akkori írásait és visszaemlékezéseit olvasva megsejthetünk valamit abból az izgalommal, szeretettel és reménnyel teli légkörből, amelyben a neorealizmus született. Visconti Megszállottságának asszisztenseként is ő alakította ki a „háttereket”, a környezetnek azt a bonyolult hálóját, amelybe a főszereplők tragédiája visszahullik.

Az érzéki atmoszférateremtést aztán már saját filmjében, a Róma, 11 órában vitte tökélyre. A déli férfi minden nőimádatát belekomponálta a szegény kis római lányok történetébe, akik alatt leszakad a háború nyomait még magán viselő ódon lépcsőház, miközben tömegesen várakoznak egyetlen betöltendő állásra. A kor legvonzóbb ifjú színésznői, Lucia Bosé, Clara Del Poggio, Delia Scala és névtelen római szépségek nevetnek vagy sírnak, tülekednek, veszekszenek vagy csókolóznak érzéki ragyogásukkal ellenpontozva a történet keserűségét. Ez a szenvedélyes életszeretet különböztette meg őt a társaitól, meg az a különleges képesség, hogy meglátta az egyes és a közös, a közeli és tágas dinamikáját, ami a háború szorításában és az első békeévek reményei idején még megfogható erkölcsi kapaszkodónak is látszott. Legszikárabb, legkeserűbb filmjében, a Tragikus hajszában is ez kapcsolja össze a szerelmeseket, a banditákat meg a falu népét, gyönyörű közeliek és lassan kibomló totálok crescendójával.

Azt gondolom, makacs ember lehetett. Az illúziók szétfoszlása után – s ez bizonyára saját magára is vonatkozott – nem volt kedve beállni a sorba. Megelégedett egy régi pillanat emlékével.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1478