KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/március
POSTA
• Gosztonyi Péter: Gallipoli Olvasói levél
• Bajomi Lázár Endre: Cocteau körül Olvasói levél
• Fáber András: Válasz Bajomi Lázár Endrének

• Greskovits Béla: Reform-közvéleményre van szükség Beszélgetés Vitézy Lászlóval
• Gulyás Gyula: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Gulyás János: Isonzó Egy készülő film dokumentumaiból 2.
• Ardai Zoltán: Páholylakók Felhőjáték
• Koltai Tamás: Operettvalóság Bástyasétány hetvennégy
• Székely Orsolya: Hamlet a zöld gyepen Inna Csurikovával és Gleb Panfilovval beszélget Zolnay Pál
• Panfilov Gleb: Jeanne d'Arc élete Forgatókönyv-részletek
• Szilágyi Ákos: Az ikrek A Zenekari próba és A karmester
• Koltai Ágnes: A rock kis évtizede Emlékszel Dolly Bellre?
• Hegedűs Zoltán: A filmkritika janzenistája André Bazin
• Lajta Gábor: A szenvedély útja Sindo Kaneto filmjeiről
• N. N.: Sindo Kaneto filmjei
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Élethalálharc és melodráma Havanna
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Átkozottak, szeretlek benneteket
• Szentistványi Rita: Szerelem receptre
• Barna Imre: Dühöngő bika
• Gáti Péter: Ezermilliárd dollár
• Schubert Gusztáv: Futásod véget ér
• Kovács András Bálint: Vámpír négy keréken
• Gáti Péter: Amit tudni akarsz a szexről (de sosem merted megkérdezni)
• Simándi Júlia: Kisvárosi fojtogató
• Farkas Miklós: Szupermodell
• Ardai Zoltán: Forróvérű kísértet
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kiről van szó? Faustus doktor boldogságos pokoljárása
• Zoltai Dénes: Egy veszedelmes ember Wagner
KÖNYV
• Kovács András Bálint: Film és cselekmény

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Claude Sautet (1924–2000)

Ádám Péter

 

Az élet dolgai című 1969-es filmjében lassított felvételen látni a karambolozó főhős (Michel Piccoli) életének végtelenségig nyújtott utolsó másodperceit. De mintha – néhány fiatalkori filmjétől eltekintve – Claude Sautet egész életműve is egyetlen hosszúra nyúló jelenetet rögzítene, egy társadalmi réteg, a francia középpolgárság lassú haláltusáját. Annak a süllyedő világnak az agóniáját, amelynek a hetvenhat esztendős korában elhunyt rendező egyszerre volt érzékeny krónikása és kritikus megfigyelője.

Sautet, aki Claude Autant-Lara asszisztenseként kezdte a pályát, egyik legnagyobb tudású rendezője volt a francia filmszakmának. Nem volt olyan roskatag filmterv vagy rozoga forgatókönyv, amelyet tanácsaival és ötleteivel ne tudott volna ismét talpra állítani. Nemhiába nevezte Truffaut „a forgatókönyvek foltozóvargájának”.

Jóllehet Sautet a saját filmjeinek forgatókönyveire is nagy gondot fordított, hiba volna a jól megírt script, a dialógus felől közelíteni a műveihez. Ő nem is annyira a pergő párbeszédeknek, mint inkább a szavakba nem foglalható érzéseknek, a sokatmondó csöndeknek, a fájdalmas hallgatásoknak volt a mestere. És a legjobb filmjei – mint például az 1991-es Dermedt szív vagy utolsó alkotása, az 1995-ös Nelly és Monsieur Arnaudnem is annyira a cselekménnyel, mint inkább sajátos hangulatukkal, különleges atmoszférájukkal ejtenek rabul.

Ez a pasztellszínekkel dolgozó „impresszionizmus” azonban Sautet-nál párhuzamos a megfigyelés szinte szociológiai alaposságával. Talán nincs is rajta kívül még egy rendező, aki ennyi gyöngédséggel, ennyi ironikus elfogulatlansággal örökítette volna meg a hetvenes-nyolcvanas évek francia burzsoáziájának diszkrét báját. Bár az is igaz, hogy az az aggályoskodó precizitás, amellyel hőseit a társadalomban elhelyezi, olykor csaknem nevetségessé válik: van abban valami parodisztikus túlzás, ahogyan a gondtalan jómódban élő középkáder hősei az élet nagy válságait elemzik a bisztrók és kávéházak gomolygó cigarettafüstjében.

Claude Sautet a francia lélekelemzés nagy hagyományának volt folytatója; s bár sokszor sütötték rá az akadémizmus meg az ódivatúság bélyegét, klasszikus veretű filmjeivel (és ezt a Delluc-díjtól a Cèsarig ívelő elismerések is bizonyítják) jó ideje mintája, mércéje, valamiféle archetípusa a francia játékfilmnek. Nemhiába mondta Jacques Rivette – bár igaz, egészen más összefüggésben –, hogy „olyan érzése van az embernek, mintha Franciaországban minden második filmnek Claude Sautet volna a rendezője...”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3102