KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Szerelmi bűnök

Varró Attila

Crime d'amour – francia, 2010. Rendezte: Alain Corneau. Írta: Alain Corneau, Nathalie Carter. Kép: Yves Angelo. Szereplők: Ludivine Sagnier (Isabelle), Kristin Scott Thomas (Christine), Patrick Mille (Philippe), Guillaume Marquet (Daniel). Gyártó: SBS / France 2 Cinéma / Divali. Forgalmazó: Mokép. Feliratos. 104 perc.

 

Noha a pár hónapja elhunyt Alain Corneau legismertebb filmjei kosztümös darabok (Minden reggel, Fort Saganne), nevét a kortárs bűnügyi filmek kicsiny, ám kiváló repertoárja tette halhatatlanná, amelyek közt akad erőszakos zsarufilm (Police Python 357) és szívszorító gengszterdráma (A fegyverek választása), bizarr neo-noir (Série noire) és fekete humorú besúgó-történet (A rokon) – megannyi abszurdba hajló bukástörténet a sors mind kuszább szövevényébe gabalyodott örök vesztesekről. Halála hetében mozikba került utolsó filmje, a Szerelmi bűnök nem csupán zavarba ejtő visszatérés hajdani sikerzsáneréhez (akárcsak felstilizált Melville-remakeje, a 2007-es Második nekifutás), de korai Yves Montand-bűntrilógiájának legkevésbé ismert darabja, az 1977-es A bűn árnyékában női szemszögű újraértelmezése – pontosabban gondos ötvözete a Tokió tortúra 2003-as karrierdrámájával. Míg a helyszín (egy kereskedelmi cég kíméletlen vállalati hierarchiája), a főszereplő-páros (sötéthajú, sötétlelkű főnöknő kontra csúnyácska, szőke beosztott lány) és a cselekmény első fele (fojtott leszbikus vonzalommal súlyosbított hatalmi demonstráció a feltörekvő penészvirág rovására) a japán életrajzi drámát idézi, a műfaj (valahol thriller és bűndráma határán), a központi konfliktus (megszállott bosszúvágyból elkövetett gyilkosság) és a mese második fele (sikerül-e a tettesnek ravaszul felépített tervével túljárni a hatóságok eszén) a Montand-noir cselekményét, sőt konkrét motívumait hasznosítja újra.

A Szerelmi bűnök Corneau életművének ismeretében erős szerzői darab, a sok évtizedes rendezői obszessziók letisztultabb, de töretlen pesszimizmusú szemléltetése, amely az emberi – közelebbről: a női – lélek sötét szenvedélyeit a racionális elme precíz számításaival párosítja, hogy aztán a cselekmény utolsó harmadában felsorakoztatott hajtűkanyarok végén szilánkosra zúzza hőse sikerbe vetett illúzióit. Egyszeri ezredfordulós thrillerként nézve viszont nem sokat kínál közönségének, nem többet egy váratlan gyilkosságnál, egy túlbonyolított bosszútervnél és egy erősen megkérdőjelezhető végkifejletnél: Corneau szerzői kézjegyei ezúttal nem csupán kimódoltnak hatnak (mint a két ellenfél alapvető hasonlóságát ábrázolni hivatott grafikai montázsa), de akár szakmai hibaként is elkönyvelhetőek. Míg a Bűn árnyékában vagy A fegyverek választása irracionális fordulatai, logikai bukfencei az abszurditás élénk színeivel festették át hajdani noirjait, ezúttal bosszantó dramaturgiai hanyagságoknak tűnnek vagy éppen felesleges ismétlések, redundanciák formájában tolakodnak a dráma előterébe. Corneau hattyúdala gazdag pályakép-szintézis, szilárd hűségnyilatkozat a három évtizedes ars poeticához, csak a kivitelezésből hiányzik a régi meggyőző erő – miként a Túl a felhőkön vagy a Madadayo bizonyítja, ez még a legnagyobbakkal is megeshet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10366