KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A pap gyermekei

Margitházi Beja

Svećenikova djeca – horvát, 2013. Rendezte: Vinko Brešan. Írta: Mate Matisić. Kép: Mirko Pivcević. Zene: Mate Matisić. Szereplők: Kresimir Mikić (Don Fabijan), Niksa Butijer (Petar), Marija Skaricić (Marija). Gyártó: Continental Film. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 93 perc.

Könnyű nyár eleji komédiának ígérkezik a kis dalmát szigeten népszaporulatért aggodalmaskodó fiatal pap története, aki ügybuzgalmában a helyi trafikossal, majd egy őrült patikussal is szövetkezve óvszerlyukasztással és vitaminokra cserélt fogamzásgátlóval igyekszik érvényesíteni a katolikus dogmákat – a haza becsületének helyreállítása mellett titkon saját reménytelenül stagnáló népszerűségének emelkedését is remélve ettől a nem egészen etikus magánakciótól. Az európai komédia legnépszerűbb hagyományait, a brit kisvárosi komédiák miliőjét, helyenként az Amélie karaktereit és humorát, nyomokban pedig Kaurismäki groteszk világát is megidéző A pap gyermekei ennek jegyében az első fél órában fel is sorakoztatja a kötelező figurákat (népszerű idős pap, falu bolondja, meleg polgármester, megesett kamaszlány, falu bikája) és eljut a kiszámítható bonyodalmakig (gyerekek születnek, kényszerű esküvők köttetnek, turisták rohamozzák meg a „termékeny” szigetet) – a folytatás azonban olyan váratlan fordulatokat vesz, hogy komoly kétségeink támadnak afelől, hogy ez még mindig vicces-e.

Vinko Brešan sokadik, hasonló témára variált opusa az új évszázad legnépszerűbb horvát filmje lett saját hazájában, ami nem is annyira A pap gyermekei önértékéről, mint a megtépázott hazai filmgyártás aktuális helyzetéről állít érdemlegeset. Pedig képileg egészen elragadó az összhang: szűrt, meleg színek (Amélie), frontális poén-kompozíciók (Kaurismäki) tanúskodnak a profi operatőri stábról, a színészek még pont jók, a repetitív háttér-harmonikázás belesimul a mediterrán hangulatba, de a színdarabból készült forgatókönyv az utolsó félórában olyannyira belemelegedik az egyre komorabb következmények adagolásába, hogy alig tehetünk mást, mint Don Fabijannal együtt tehetetlenül és dermedten figyelni, hogy a kezdeti komédia hogyan fullad drámába, majd végzetes tragédiába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11905