KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fekete Párduc

Kránicz Bence

Black Panther – amerikai, 2018. Rendezte: Ryan Coogler. Írta: Joe Robert Cole. Kép: Rachel Morrison. Zene: Ludwig Göransson. Szereplők: Chadwick Boseman (T’Chalia), Michael B. Jordan (Stevens), Lupita Nyongo (Nakia), Martin Freeman (Ross), Danai Gurira (Okoye). Gyártó: Marvel Studios. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 134 perc.

 

Nem a legfrissebb Marvel-adaptáció az első fekete szuperhősfilm, de a hatalmas közönségréteget megszólítani képes fősodorban most kaptak először teret napjaink fekete polgárjogi törekvései, a Black Lives Matter mozgalom jelmondatai és eredményei. Ez pedig akkor is értékes filmmé tenné a Fekete Párducot, ha egyébiránt teljesen elhibázott, vagy inkább, ami a Marvel-termés átlagára jellemző, középszerű és unalmas produkció lenne. Ennél azonban Ryan Coogler tehetségesebb rendező, és most kellő szabadságot is kapott.

Amíg a sikeres Penge sorozat a félvámpírlét idegenségére fordította le a fekete bőrszín kódjait, az óvatos társadalomkritikával próbálkozó, 1993-as Meteorember pedig eltűnt a süllyesztőben, addig a Fekete Párducra borítékolhatóan sokan fognak figyelni.

Magyar nézőként kissé úgy érezhetjük, távol maradunk a történet valódi jelentőségétől, de ha nem is érezzük a bőrünkön, azért megértjük, hogy ez a film erőt adhat rengeteg afroamerikai gyereknek, akik eddig a hófehér Thor, Amerika kapitány vagy Pókember kalandjaiba élhették bele magukat. Coogler előző filmjében, a Creedben is egy fehér mítosz, a Rocky-történet átszínezésével kísérletezett, a Stan Lee és Jack Kirby által a 60-as évek közepén kitalált afrikai szuperhős tehát tökéletesen illik szerzői szándékaihoz. A cselekmény az üzembiztos Marvel-elődökét idézi, a díszletvilág impozáns – bár nyilván gátlástalanul kutyulja össze egy rakás afrikai ország vizuális kultúráját –, a lényeg viszont a fekete büszkeség, amely a sokszor látott, de ma is átélhető, Martin Luther King és Malcolm X szembenállásával kirajzolható konfliktuson keresztül jelenik meg. A Fekete Párduc a béke filmje, a saját határait tágító Marvel-széria népszerűségét tekintve pedig jó okunk van azt gondolni, hogy az efféle filmeknek valóban lehet némi társadalomgyógyító ereje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13604