KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Shrek 2

Dóka Péter

 

Shrek, a böhömnagy zöld ogre egy régi Disney-rajzfilmben legfeljebb komikus mellékszereplő lehetett volna, a játékfilmekből ismert „jópofa kisember” rajzfilmre adaptált változata, akinek az a feladata, hogy esetlenségével és humoros kiszólásaival ellenpontozza a giccsbe hajló történetet. A nézők a kezdetektől imádták a vicces figurákat, már az 1937-es Hófehérkéből sem a bájos főszereplőnő, hanem a hét apró csibész lett közönségkedvenc. A Disney-stúdió egész estés rajzfilmjeiben hatvan éve nyüzsögnek a csupaszív antihősök – de mindig csak epizodistaként. Pedig ők azok, akik ontják a szállóigévé váló poénokat, és évek múlva már csak rájuk emlékszünk a történetből: A kis hableányból a rákra, az Aladdinból a dzsinnre, az Oroszlánkirályból pedig a varacskos disznóra. Amikor a csikorogva induló DreamWorks-gépezet jóvoltából Shrek 2001-ben nagy lábaival a vászonra taposott, a sok háttérbe szorított epizodista helyett is learatta a babért. Ő lett korunk hőse, aki azzal lázad a rózsaszín mesevilág ellen, hogy csúnyán és zölden is képes boldog lenni.

A Shrek második része kacagtató Disney-paródia, amely nemcsak a Disney-filmeket figurázza ki, hanem a képmutató finomkodást és a burkolt rasszizmust is – ráadásul mindezt  a Disney-filmek jól bevált dramaturgiáját követve. Shrek ezúttal egy Hollywoodot mintázó városba látogat el, melyet ellepnek a jóképű, Disney-stílusban megrajzolt mesefigurák, akik mind erkölcsi nullpontra süllyedtek: a jótündértől a szőke hercegig pöffeszkedő és álnok alak valamennyi. A csillogás közepette, ahol külső és modor alapján ítélkeznek, Shrek önbizalma is megrendül, ráébred taszító voltára, és keresi a lehetőséget, hogy megszépüljön. A néző azon kapja magát, hogy miközben röhög a nagyszájú csacsin és a hízelkedő kandúron, és persze szájtátva bámulja a pazar képi világot (mely semmivel sem fakóbb, mint a Disney-filmeké), a főhős magányos harca, lelki tusája rendíti meg igazán. Ez az izgalmas és okos szatíra nem csupán humanista üzenet, hanem egy jólelkű lény megható portréja is. Az ogre beint a sztárokra épülő hollywoodi filmiparnak: a Shrek 2 nagy anyagi siker, a főhős pedig igazi példakép, aki a lehető legbátrabb tettet hajtja végre: önmaga mer lenni egy felszínes, konformista világban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/07 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1961