KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Nomen est omen

Nincs kontroll

Csillag Márton

Egy jó ötlet, kellő önirónia, plusz 80 ezer forint. Másfél óra szórakozáshoz nem feltétlenül kell bankot robbantani.

 

A pszichopaták köztünk vannak – tudatja a nézőkkel sejtelmes hangon Szabó János narrátor, még mielőtt a film főhőse, Szabó „Kiválasztott” János lelőné őt, hogy a mesélő szerepét átvegyék a jóval személytelenebb inzertek. Szerencsére ugyanakkor az amatőr filmesek is köztünk vannak, és másfél órányi töretlen lelkesedéssel fordítják ártalmatlan gegjátékba a huszonegyedik századi Magyarország legtragikusabb jelenségét: az egyszemélyes népbosszút.

Szabó János metróvezető egy napon megelégeli, hogy a társadalom semmibe veszi, pontosabban fel sem ismeri különleges adottságait – ideértve a vízen járás és az elmebomlás képességét –, elkeseredésében nekilát tehát 5180 névrokona felkutatásához és likvidálásához. A nem mindennapi hadjárat eseményeit 4:3 képarányban, hol kifinomult kameramunkával, hol keresetlen szögből, trash-videó stílusban közvetítő alkotásra sokkal inkább jellemző a főhős személyiségéből is áradó dichotómia (egyszerre szorgos hangya és vérengző őrült), mint a letisztult dramaturgia és formavilág. Szalay Kristóf író-rendező-vágó-operatőr a kevéssé megindokolt – és a főhős szempontjából gyéren motivált – alapkonfliktus merészségét a tömeggyilkosok lélektanát elemző bravúros felvezetéssel (a hajszárítós gyilkos fürdőkád–medence–Balaton vonalú kriminológiai életútja), és lezárással ellensúlyozza, a középrészben mégis el-eltéved a burjánzó mellékszálak erdejében. „Ideje, hogy mi, kis filmesek a nagyágyúktól eltérő módon gondolkozzunk, az alkotási folyamatban azonban útmutatóként kell rájuk tekintenünk” – vallja Terrence Walker amerikai szoftveriparos a függetlenfilmek képlékeny jövőjével kapcsolatban, Szalay azonban, úgy tűnik, másik oldaláról üli meg a low-budget lovat. A nyolcvanezer forintos költségvetéssel forgatott Nomen est omen alapötlete a nagyfilmes játékidő elérése érdekében dramaturgiai duzzasztás áldozata lett, számos kihagyható geg és mellékszál került a történetbe, mintha egy hollywoodi forgatókönyv-szoftverbe táplálták volna be a szinopszist – a megvalósítás során azonban szerencsére nem veszett el az esetlen báj, az amatőr lelkesedés, az „olcsó” munka öröme.

A középiskolai kémia-oktatófilmek elektronikus hangaláfestését idéző filmzene, az áttűnéseket támogató egyszerű videó-trükkök, a tampon- és mobiltelefon-reklámokból száműzött lakásbelsők, az amatőr szereplők hanglejtése és bakizása, és mindenek előtt a főhőst alakító Szamosi Ferenc (Fezó) zseniális mimikája és testjátéka olyan világot alkotnak, amelyben bárki szívesen végezne összes névrokonával. Az elmúlt évben több magyar film bizonyította, hogy érdemes a kockák között olvasni, hiszen a kezdő, esetleg alkotói válságban szenvedő filmesek esetenként akaratlanul is többet mondanak a mai valóságról, mint amennyit szerettek volna: a Nomen est omen cekkeres-gyilkolós Budapestje izgalmas adalékot nyújt Az ember, aki nappal aludt, a Rap, Revü, Rómeó és a Mix által festett társadalom- és városképhez.

A nagyon amatőr és fájóan független Ed Wood példaképe a kompromisszumokat elutasító rebellis filmes, Orson Welles volt, Szalay szíve, tolla és kamerája azonban inkább Jonathan Demme (A bárányok hallgatnak) és James Cameron (Terminátor – A Halálosztó) munkássága felé húz – pontosabban a Pixar-műhely kreatív lelkesedésével kölcsönöz tőlük jeleneteket és motívumokat –, pedig anyagi forrásait figyelembe véve jócskán tanulhatna szegény Woodtól is. Spontaneitás és színészvezetés terén Szalay nem szenved hiányt, Szabó János és kotontesztelő-partnere (a magával ragadóan természetes Michelle Wild alakításában) például tőlünk nyugatra könnyedén kiérdemelné a legjobb „on-screen” duó díjat, az a gegváz azonban, amelyre filmjét felhúzza, a főszereplő iránt kiharcolt jogtalan szimpátiát leszámítva nélkülöz minden eredetiséget. Szabó János verekedjen polippal a patakban, Szabó János vezessen ufót, Szabó János robbantsa fel a Parlamentet! Kisfilmes ötletből azonban csak abban az esetben érdemes nagyfilmet készíteni, ha az alapkonfliktus önmagát képes továbbépíteni, képes fokozni a feszültséget és a főhőst arra kényszeríti, hogy a változó körülményekhez idomítsa tervét. A Nomen est omen során egyedül az életben maradt Szabó Jánosok száma változik (miként azt a képernyő jobb alsó sarkában időnként láthatjuk), de a küldetés – sem Jánosé, sem a nézőé – nem: ölni és ülni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1995


előző 1 következőúj komment

kklara#2 dátum: 2005-09-27 23:00Válasz
Ja, elfelejtettem a linket:

http://www.szalayfilm.hu

kklara#1 dátum: 2005-09-27 22:59Válasz
A Nomen est omen című film teljes egészében letölthető a készítők oldaláról teljesen legálisan és ingyen.