KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Csapás a múltból

Pápai Zsolt

 

Az utóbbi évek hollywoodi vígjáték-termése nem kényeztette el a mozilátogatókat: a magukat filmrendezőként definiáló önjelölt showmanek siserehada az infantilizmus végfokát megcélzó bamba élcek, a mérték és ízlés nélkül puffogtatott konfekciópoénok, vagy – mint újabban divatba jött – a közönség tűréshatárát ostromló anyagcsere-humor dömpingjével sokszor kifogott a szórakozás/szórakoztatás hagyományosabb formáit kedvelő nézőn.

A joviális Hugh Wilson keveset kockáztató, régi vágású mesterember, aki a bevált formulák és gegek mentén építkezett eddigi opusaiban: a cukormázas bohózatokra specializálódott rendező egyebek mellett a Rendőrakadémia, Az öreg hölgy és a testőr, illetve az Elvált nők klubja című munkáival édesgette magához az Államok mozistáit, s taszította el az érzékenyebb gyomrú európai nézőket. Új filmjével azonban szakít saját, kétes értékű örökségével: a Csapás a múltból, jóllehet nem revelatívan eredeti alapanyagból dolgozik, egy úgyszólván minden ízében élvezetes, klasszicizáló stílben fogant komédia. A történet variáció az „idegen egy idegen világban” vígjáték-sémára, melyet több hollywoodi rendező is feldolgozott a közelmúltban, nemegyszer épp az e filmben is a központi figurát adó Brendan Fraser főszereplésével (Kőbunkó, Az őserdő hőse). A karibi rakétaválság idején a közelgő nukleáris holokauszttól való félelmében szupertitkos és bombabiztos magánbunkerébe vonul a Webber házaspár, hogy itt vészelje át a (vélt) atomcsapás utáni szűk harmincöt esztendőt. Az óvóhelyen fiuk születik, aki felcseperedve, afféle óriáscsecsemőként, nekilódul feltérképezni a világot.

Lehet bírálni a film némileg aránytalan szerkezetét (a főhős úgy a cselekmény közepe táján jelenik meg először), lehet kérődzni a történetbe suta mozdulatokkal beleszőtt szerelmi szálon, de nem érdemes. A hiányosságokat ugyanis számos tényező ellensúlyozza. Hugh Wilson, karrierje során először, bejátssza az egész pályát: ülnek az üde poénok, a miliőrajz – járjunk a közeli vagy a távoli múltban – végig megkapó és hiteles, a színészek – a szokás szerint hervatag Alicia Silverstone kivételével – remekelnek. És ennyi elég is egy könnyű, mégsem tartalmatlan szórakozáshoz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3128