KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar film

Hajnóczy Péter

Egy talált tárgy...

Somogyi Marcell

A hetvenes évek végén a Balázs Béla Stúdió kisjátékfilm-pályázatára Hajnóczy Péter is beküldött egy tervet. Film nem lett belőle, sőt, nyomtatásban is csak most jelenik meg először.

 

Hajnóczy Pétert mindig érdekelte a filmkészítés, a filmírás; Dobai Péterrel, illetve Dobai hatására kezdett filmtervekkel foglalkozni. Ezeket a munkákat általában két dolog motiválta: egyrészt írni, csinálni valami teljesen átütőt, újszerűt, másrészt a permanens pénzzavar.

Egy munkásfilm-sorozat terve is felmerült (alkotótársak: Lugossy István és Grunwalsky Ferenc): „A »munkáskérdéseket«, a munkások életét az ő feleleteikből, arcaikból, magatartásaikból, egymásközti kapcsolataikból felmérő kérdés-programot Hajnóczy Péter (író, szociológus) előzetesen kidolgozta már, egy sajátos »teszt« formájában és egy munkás-lőegyletben alkalmazta is.”

Képzeljük el H. P.-t, ahogy a munkáslőegyletben közvéleménykutat, magnózik, alkalmazza a „teszt”-et. (Milyen szűkszavú, feszes kis egypercest tudott volna írni ebből Örkény... vagy éppen Hajnóczy.) Veress Miklós ex-főszerkesztő emlegette a történetet a Chinoin-szociográfiáról, amit H. P. a Mozgó Világnak készített: felvett 1500 forintot, eltűnt, majd fél év múlva jelentkezett, hogy felvegye a honorárium másik felét – valami borzalmasan odakent kézirattal a kezében.

Persze ott a másik oldal is, például A szekér című írás A fűtő kötetből, vagy A kék ólomkatona az M-ből: ezek afféle kvázi-filmnovellák – megállnak önmagukban is, szépirodalomként –; Hajnóczy valószínűleg ezért vette fel őket kötetbe. Igaz, az említett írások színvonala nem egyenletes (az egyes szövegeken belül sem), mégis jól reprezentálják H. P. korai stílusát: a filmes vágástechnika és a repetitív írásmód keveredik az egyes helyeken Örkényre emlékeztető „lírai groteszkkel” (így például A szekér ledobált tárgyainak felsorolásánál).

Aztán ott a legnagyobb vállalkozás, a ’93-as posztumusz kötetbe beválogatott, ’73-as Ló a keramiton, ami már kimondottan forgatókönyv. Itt végre látható mindaz, amit Hajnóczy tud és gondol a filmről, továbbá az az egyéni szemlélet, ahogy ő (filmnyelven megszólalva is utánozhatatlan hangfekvésben) az emberi viszonyokat látja. Persze érezhető Huszárik hatása, főleg a rövidfilmeké (a keramiton fekvő, halott ló és a sárga téglák rései közt folyó vér képe például az Elégiában is szerepel, igaz, más hangsúllyal), vagy a Bódy-filmek elidegenítő hang- és képtechnikája. Itt már viszont eldönthetetlen és tulajdonképpen érdektelen is, hogy ki volt az „ősforrás”, ki hatott („előbb”, „erősebben”) kire, annyira benne volt akkor mindenki mindenben – plusz még a korszellem... („Én a magam részéről a hetvenes években voltam a legboldogabb” – ahogy Bereményi-Antoine mondta, utolsó szavaival.) Bódy például (Dobaitól tudható) meg akarta filmesíteni H. P. valamelyik novelláját (Hajnóczy válaszával persze sokadszor is bejött a jó öreg „nehéz ember”-klisé: Bódyt rövid úton elküldte), Huszárikkal pedig bizonyos értelemben dolgoztak is együtt: ő tervezte az utolsó „selyembivaly”-kötet, a Jézus menyasszonya borítóját.

Az Akna a presszóban című filmterv pontosan illeszkedik ahhoz a munkamódszerhez, amit több BBS-es dokumentarista (a legmagasabb szinten talán Gazdag Gyula) kifejlesztett. Nevezzük ezt a hozzáállást pókerarc-üzemmódnak. Hajnóczy kérdező-módszere ugyanis tökéletesen jellemző a hetvenes évek üzengetős, sorok között olvasgatós korszakára: olvas egy cikket a Népszavában, nekifekszik a témának, és megkeresi azokat a pontokat a szövegben, ahol Szalisznyó József (még a neve is olyan, mintha H. P. találta volna ki) tételesen megbolygatja a „rendszeresen tisztálkodó állampolgárok társadalmát” (a Tersánszky Ács Margit által idézett kifejezését használva). Hajnóczy egy félmondat erejéig sem állít semmit, csak pókerarccal kérdez. (Hogy ehhez mennyire értett, azt mutatja Az elkülönítő című, nagy viharokat kavart szociográfiája.) Érdekes módon a kérdései ugyanakkor halálpontosan kirajzolják ennek a megbízhatatlan, priuszos(!), kiszámíthatatlan, szintén „italozó életmódot folytató” fapofának a személyiségét is (ad notam Tradicionális kábítószerünk).

Hogy mi lett volna ennek a filmre vitt „okvetetlenkedés”-nek a végeredménye, az már sose fog kiderülni. De arra azért kíváncsi volnék, hogy miről beszélgethetett a rendőrök blokkolásáig Szalisznyó József segédmunkás, éjjeliőr és virtuális matuskaszilveszter a Randevú eszpresszó üzletvezetőjével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/12 20-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3883