KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Európa Expressz

Rosszmáj

Gyurkovics Tamás

Magyar táj, ukrán maffiózóval, amerikai ecsettel.

 

Az Európa Expressz című magyar akciófilm stábja már a szemle idején megtapasztalhatta mit érez egy futballista, amikor a hazai pályán sem neki szorítanak. Míg a filmcsinálók a műfaj honi gyökértelensége, és a pénzhiány fölpanaszolása mellett a sajátosan káeurópai akciófilm megteremtésében vélték megvalósulni saját érdemeiket, addig a „szakma” megelőlegezett fanyalgással fogadta a filmet. Pedig nincs igazuk. Az Európa Expressz ugyanis nem ad kevesebbet, mint amit a közepesen kifejlett kampányában ígér, egészen biztosan nem rosszabb például a gyakran pozitív példaként emlegetett Boguslaw Linda-féle lengyel variánsoknál, Dobos Gyula filmzenéje pedig a nagyköltségvetésű szuperprodukciókban is működne.

A történet kifejezetten élelmes, az irreális elemek az egészségesnek mondható arányban keverednek a filmben a valószerűekkel: az egyik szereplő több fegyver össztüzében is sikeresen szlalomozik, a magyar zsaruk javarészt perfektül beszélnek oroszul, az ukrán maffiavezér pedig még sosem járt külföldön, és így sejtése sincsen térségünk földrajzáról. Erre a poénra épül a cselekmény: Zavarov (Rátóti Zoltán), a nyakfelmetsző, nőbolond maffiózó elfoglalja a Budapest-Bécs útvonalon közlekedő expresszvonatot, amelynek egyik kocsijában ott lapul a jófiúk néhánya is (plusz a Dobó Kata). Miután kiderül, hogy Zavarovnak csupán térkép e határmenti táj, kész a huncut terv: legyen a Nyugati Pu. egy órácskára Wien-Westbahnhof, hadd higgye a tudatlan ukrán, hogy célhoz ért, és miután elengedte a túszokat pottyanjon csak bele a magyar csalafintaság hűvös vermébe. Az ötlet bő vicctermést ígér, és a filmkészítők nem restek learatni azt. A dialógusok általában is egész jók, istenuccse, gyakran viccesek, a beszari rendőrfőnök szerepében komédiázó Rajhona Ádám pedig fölöttébb szórakoztató. Dobó Kata aranyos, ifj. Jászai László megfelel az amerikai filmekben már kikísérletezett „a csapat jópofája”-figurának, bár a bunyós jelenetekben kínosan lassú. Kamarás Iván, aki robosztus alkatánál és színházbéli sikereinél fogva alkalmasnak tűnt, hogy a promóció húzóneve legyen, meglepően keveset szerepel a filmben: egy korai váll-lövés következtében az utazás javarészében hideg verejtéket törölget a homlokáról, míg a fináléban föltámadva – a számára láthatólag oly kedves – ferde pisztolytartással felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket az irigy néző Dobó Kata filmbéli pasijával szemben támaszt. A bevezető kampány másik oszlopa Stohl András, aki – mintegy az egyetlen igaz európai akcióhős, Jean-Paul Belmondo előtt tisztelegve – helikopterből ereszkedik alá a robogó expresszvonatra: jó mozgású, különben is tehetséges színész. Ugyan az ukrán akcentus még az oroszórák hőskorában is csak távoli egzotikumot jelentett, annyit meg tudok ítélni, hogy Rátóti Zoltán férfimunkát végzett, amikor nem éppen falatnyi szerepét a nevezett szláv nyelven játszotta el.

Nincsen mozi szponzor nélkül, tudják a piacgazdaság ovisai is, el kell azonban ismerni, hogy a film úgynevezett „bújtatott reklámjai” meglehetősen diszkréten simulnak bele a miliőbe, a kabala-parfümös poén pedig kifejezetten szellemes.

Az egy dolog, hogy nem igaz, amit a filmkészítők recsitálnak, hogy ez az első magyar akciófilm, amely még véletlenül sem szeretne művészkedni, csak és kizárólag szórakoztatni, mert már az Ötvös Csöpi-filmek sem boncolgatták a keleti lélek titkait, sőt, ott is volt helikopterből alácsüngő kaszkadőr, de ez rendben van, én is ezt „kommunikálnám”, el kell adni a filmet. Az viszont baj, hogy van néhány sutaság, amely elevenbe vág. Például csalhatatlanul meg lehet állapítani ki az a szereplő, akinek a szeplős lelkű Zavarov elvágja majd a nyaki ütőerét. Ezeknek ugyanis széles cellux-csík a stigmája, éppúgy, mint azoknak, akik fejlövésre „várnak”. Szomorú, de még Az egri csillagok kvarcórában harcoló törökjeiből is élethűbb vér buggyant elő, mint amit a jobb sorsra érdemes Stohl András arcán szétkent a sminkes.

Ja, és amikor egy földön fekvőt rugdosunk, akciós szilajon, ahogy a műfaj követeli, akkor ne mulasszunk el legalább az illető aurájához hozzáérni, mert humánusságunk könnyen nevetségessé teheti a zajbrigád erőfeszítéseit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4433