KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Erdély Miklóssal

A film és képzőművészt kapcsolatáról

Antal István

 

Antal István: Eszembe jutott egy régi kijelentésed, mely szerint megközelítőleg nem kerül annyi szellemi erőfeszítésedbe egy filmet összehozni, mint mondjuk egy képzőművészeti alkotást. Miért van ez így?

Erdély Miklós: Rengeteg oka van. A képzőművészeti jelrendszer sokkal ezoterikusabb. Azt évszázadok, évezredek dolgozták ki egyre finomabbá. Ott a jelentések egész másképp és sokkal rejtettebben működnek. Ha a vonalat így húzom, akkor az azt jelenti, legfeljebb egy kicsit reszketegebben. Egyszerűen csak azt tudom mondani, hogy az jó, ott maga az esztétikum a kontroll. És ugyanúgy benne van rengeteg jelentésréteg. Azt is már nagyon ismerjük, és már mindent megcsináltak benne, direkt és indirekt módon. A képzőművészeti alkotásnál le kell szállni egy olyan mélyrétegbe, ahol abszolút nem segít a tudat. Ott aztán tényleg patyolattiszta lélek kell, olyan, mint a papír.

A filmben ezerszeres kontrollom van a jelentésben, ott nagyon könnyen kezelhető a matéria, és rendkívül könnyen egyensúlyban tudom tartani. De ha én lehúztam egy vonalat – ami nagy tett – egy fehér papírra, azt nem kezdhetem radírozni. Kezdhetem, de akkor már belekerült egy másik jel. Egy kiradírozott vagy eltüntetett folt soha nem olyan nyomtalan, mint ha kivágok egy filmből egy darabot. Ezért tartom nagyon erkölcstelennek a nyolcszoros-tízszeres túlforgatást. Hát hol dolgozik egy képzőművész ilyen nyolcszoros-tízszeres túlforgatással? Ha egy rossz vonalat húz, eldobhatja az egészet. Különben ebben azért sok a képzőművészeti előítélet. Az Indigó egyik gyakorlatának éppen azt a témát adtam, hogy elkínzott rajz. Hogy ezt a bizonyos egyszerűséget merjük túllépni, és merjünk javítani a végtelenségig. És az elkínzottságban is megjelenhet a minőség, ez kiderült. Ezt a gátlást akartam kioltani. A képzőművészetben nagyon erős a tett, a visszavonhatatlan tett vállalása.

Régen, húsz-huszonöt éve folyik a küzdelem az undergroundból származó indíttatással, úgy hogy a filmet, vagy legalábbis egyes darabokat, emeljünk olyan nemes szintre, ahol a hagyományos művészetek vannak, mint például a zene vagy a képzőművészet. Az irodalomnak a filmben való jelenléte, az itt a nagy kérdés. Először is magát az irodalmat kell előbb tisztázni. Szerintem ez ügyben semmi sem történt. Egyszerűen semmi. Az irodalomnak a direktebb kifejezési módja, a költészetet is beleértve, egy évszázaddal kullog a másik két művészet után. Elméletileg. Elsősorban azért, mert az irodalmi művekhez is így közelítünk. Ott a fogalmi jelentés olyan durva, hogy annak a szuggesztiója alól nem tudja magát kivonni senki. Mallarmé tanácsolta, hogy vonjuk ki magunkat, és teljesen adjuk át a terepet maguknak a szavaknak. Az anyagszerű költeményeknél a szavak döntenek mint nyersanyag. S azok szervezése. Ugyanúgy, mint a festménynél a festék szervezése. (…)

 

 

Részlet Antal István interjújából, amely Galántai György Aktuális levél (10) című művészeti munkájában jelent meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/09 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5202