KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/április
POSTA
• Modor Ádám: A gumimegváltó Olvasói levél
• Oszoli Tamás: A gumimegváltó Olvasói levél
• A szerkesztőség : A gumimegváltó Válasz az olvasói levelekre
FILMSZEMLE
• Bársony Éva: Fegyelem és forma Beszélgetés Mihály Andrással a társadalmi zsűri elnökével
• N. N.: A játékfilmszemle díjai
• Hanák Péter: Önismeret ’83 Cukorral vagy cukor nélkül?
• Kardos G. György: Csak művészet... Egy laikus zsűritag megjegyzései
• Almási Miklós: Világképek hiánygazdasága

• Györffy Miklós: Lassú hazatérés Budapesti beszélgetés WSim Wenders-szel
• Almási Miklós: László-napi tűzijáték Gyertek el a névnapomra
• Reményi József Tamás: Mesés esélyek Boszorkányszombat
• Lukácsy Sándor: Kis piros svájcisapka, tanulságokkal Az óriás
• Zalán Vince: A vesztes oldalán? Veronika Voss vágyakozása
• Grunwalsky Ferenc: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
• Szomjas György: Kifulladásig Beszélgetés Halász Mihályról
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Nőrablás
• Csantavéri Júlia: Nimfa a lápvilágban
• Harmat György: Ördögfajzat
• Kapecz Zsuzsa: Patakfia és a Nap
• Vanicsek Péter: Kisapák és nagyapák
• Fazekas Eszter: Bizonyítási eljárás
• Ardai Zoltán: Fehér mágia
• Farkas András: Sabine, 7 éves
• Zoltán Katalin: Kincs, ami nincs
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Arcképcsarnok
• Hegyi Gyula: Esténként a felügyelő A tévékrimiről
• Varga Csaba: Tömegkommunikációs reform? A kábeltelevíziózásról
KÖNYV
• Hollós János: Profán esztétikák felé

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Forrest Gump

Bíró Péter

Ha azt halljuk, hogy valaki a II. világháború utáni Amerikáról készített filmet, elsőre óriási tablót képzelünk el, ezernyi arcot, helyszínek és sorsok tömkelegét, megrendült, komoly szembenézést a nagy győzelmekkel, a véres vereségekkel, és persze örömben-bánatban teljes érzelmességet. Csak az derülne ki, amit úgyis tudunk, hogy tudniillik ez a hatalmas ország szereti önmagát, és nem hajlandó mást mondani, mint hogy mindennek ellenére, mindennel együtt elégedett, büszke és bizakodó.

Zemeckis lemond a tablóról (mi pedig megússzuk), egyetlen emberrel csináltatja végig mindazt, ami az utóbbi ötven évben Amerikával és persze a világgal megtörtént. Kiagyalt, következetesen végigvitt, zsúfolt és tragikomikus film ez, amit az alapötletéből törvényszerűen adódó irónia tesz az európai ízlés számára is fogyaszthatóvá, szeretnivalóan szellemessé. A főhős (maga Amerika) nem egy szép, kétméteres, széles vállú tökös gyerek, hanem a 75-ös IQ-val rendelkező, enyhén autisztikus, alabamai Forrest Gump, aki bármibe is kezd, azt a maga lelassult, szívós módján egészen a tökélyig csinálja. Minden azzal kezdődik, hogy a kis Forrest Gumpot anyja felteszi az iskolabuszra, és azzal ér véget, hogy ugyanerre az iskolabuszra ő is felteszi a fiát. A film egyetlen, könnyen értelmezhető, de nehezen kikezdhető mondanivalója tehát az, hogy az élet ment, megy, és menni fog tovább.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=773