KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/május
• N. N.: A megszólított ember Történészek kerekasztal-beszélgetése
• Létay Vera: Magadban, volt-gyermek... Napló gyermekeimnek
• Zsugán István: Egy-egy ujjlenyomat Beszélgetés Mészáros Mártával
• Klaniczay Gábor: Rockvázlat, történelmi háttérrel István, a király
• Fekete Sándor: A história hátországában A postakocsi
• Schéry András: Európai komédiák olasz módra Budapesti beszélgetés Ettore Scolával
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Történelem – tánccal, énekkel Nyugat-Berlin

• Bikácsy Gergely: Gyilkos lehetsz! Hitchcock
• Xantus János: A múló idő és a meztelen király
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Veress József: Színvonalas furcsaságok Hollandiai filmpanoráma
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Führer nevében
• Szilágyi Ákos: Klapka-légió
• Hollós János: Missouri fejvadász
• Vanicsek Péter: A harmadik királyfi
• Farkas Miklós: Elveszett egy kékszemű
• Harmat György: Csillagom, halálom
• Ardai Zoltán: Kéjnő Kaliforniába készül
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Belpolitika
• Csepeli György: Az igazi családtag
KÖNYV
• Hollós János: Hálóba fogni a filmet
POSTA
• Bikácsy Gergely: Arról a szubjektív tényről...
• Hegyi Gyula: Nem vitatom...

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Temessy Hédi (1925–2001)

Kelecsényi László

 

Mindig félénk volt, már-már riadt. Mintha folyton szorongott volna valamitől. Elkésve fedezték föl. Ha Temessy Hédi ötvenévesen hal meg, szürke lexikonadat válik belőle, akit kifelejtenek gyűjteményükből a szerkesztők. Színházai nem kényeztették túlságosan. Hirtelenében csak Az öreg hölgy látogatása bukkan elő teátrumi emlékeinkből. Pedig nem is hozzáillő figura Dürrenmatt bosszúálló vénsége.

Temessy Hédi bölcs beletörődéssel fogadta, amikor a hetvenes években felfedezték karaktere belső titkát – kiszolgáltatottságát – a filmesek. Jöttek sorban az olykor rövid, ám jelentékeny szerepek. Sándor Pálnál derült ki, a Régi idők focijában, hogy ennek a finom vonásokkal megrajzolt női arcélnek titkos, belső tragédiája van. Ami a színházi zsöllye első sorából sem vehető észre, azt az érzékeny kamera azonnal kiszúrja.

Divatba jött. Alakja újra meg újra feltűnt egyre szomorúbb valóságképet mutató filmjeinkben. A hetvenes-nyolcvanas évek rendezői kara sokat köszönhet neki, mint ahogy ő is sokat köszönhet a filmeseknek. Hatvanéves korára nem kellett eltűnnie az emlékezet süllyesztőjében. Játszhatott, sikerei voltak. Talán Tarr Béla Őszi almanachja lett a csúcsteljesítménye, s végül az egész pálya megkoronázása Mészöly MiklósSurányi András Film…-jének öregasszonya.

Sohasem fiatalította magát. Mindig idősebbnek hatott valódi koránál. Rezignáltan tűrte élete fordulatait. Olyan volt, mint egy festmény. Mintha egy akvarellfestő képzelte volna vászonra törékeny alakját.

Mégsem igaz ez a hasonlat. Temessy Hédi olyan volt, mintha Mándy Iván írta volna meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/07 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3356