KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/május
• N. N.: A megszólított ember Történészek kerekasztal-beszélgetése
• Létay Vera: Magadban, volt-gyermek... Napló gyermekeimnek
• Zsugán István: Egy-egy ujjlenyomat Beszélgetés Mészáros Mártával
• Klaniczay Gábor: Rockvázlat, történelmi háttérrel István, a király
• Fekete Sándor: A história hátországában A postakocsi
• Schéry András: Európai komédiák olasz módra Budapesti beszélgetés Ettore Scolával
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Történelem – tánccal, énekkel Nyugat-Berlin

• Bikácsy Gergely: Gyilkos lehetsz! Hitchcock
• Xantus János: A múló idő és a meztelen király
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Veress József: Színvonalas furcsaságok Hollandiai filmpanoráma
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Führer nevében
• Szilágyi Ákos: Klapka-légió
• Hollós János: Missouri fejvadász
• Vanicsek Péter: A harmadik királyfi
• Farkas Miklós: Elveszett egy kékszemű
• Harmat György: Csillagom, halálom
• Ardai Zoltán: Kéjnő Kaliforniába készül
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Belpolitika
• Csepeli György: Az igazi családtag
KÖNYV
• Hollós János: Hálóba fogni a filmet
POSTA
• Bikácsy Gergely: Arról a szubjektív tényről...
• Hegyi Gyula: Nem vitatom...

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

X-akták

Zsidai Péter

 

Az X-akták szlogenje szerint: „az igazság odaát van”. Érdemes feltenni a kérdést, közelebb kerülünk-e hozzá? Úgy látszik, igen. Az epilógusban Mulder jégbe gyökerezve – és gyermeki elégedettséggel – bámulja a földrésznyi méretű ufót, letagadhatatlanul együtt részesedve Scullyval a végső bizonyítékban. Az ellenszérumról, az Antarktisz-mélyi laboratórium-kombinátról, tenyésztestnek használt emberekről, az idegen lényről, ki penge karmaival aprítja húsunkat, nem is szólva. Egy londoni hajnalon még a földönkívüliekkel konspiráló világ-összeesküvő klub legtitkosabb gyűlésére is bejutunk. E tettenérések azonban nem engedik meg a nézőnek a megszokott rejtélyes jelentés-hálók szövését; a tévésorozat többértelműsége helyébe több egyértelműség lép. Az egész estés kalandfilm kénytelen egyszerűsíteni, nem véletlenül vezeti fel az epikus szálat a dallasi robbantás mint az erőszak legpusztítóbb jelenkori ikonja. A gonoszok mindenre képesek, akár Apokalipszisbe taszítanak. Belénk oltják az idegent, testünkből kel életre a pokoli lény (láttuk már az Alienben). Az idegen-ábrázolásban jól tükröződik a homo sapiens meghasonlottsága, a magunkban hordott idegenség, a bűn ősisége. Az idegen belőlünk kerül a világba; ha majd leveti testünket, mi magunk teremtjük a gonoszt. Ettől a tudatalatti félelemtől szorong alkotó és néző egyaránt. Ám szerencsére ott van a pozitív forgatókönyv: Mulder és Scully írja, amikor egy homályos folyosón kegyetlenül őszinte, ám annál szívhez szólóbb vallomással előbb tisztázzák, majd már-már ajkaikkal édesítik egymást. Ebből születhet a remény: a jó, a szép, az élet. A minden.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3870