KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/május
• N. N.: A megszólított ember Történészek kerekasztal-beszélgetése
• Létay Vera: Magadban, volt-gyermek... Napló gyermekeimnek
• Zsugán István: Egy-egy ujjlenyomat Beszélgetés Mészáros Mártával
• Klaniczay Gábor: Rockvázlat, történelmi háttérrel István, a király
• Fekete Sándor: A história hátországában A postakocsi
• Schéry András: Európai komédiák olasz módra Budapesti beszélgetés Ettore Scolával
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Történelem – tánccal, énekkel Nyugat-Berlin

• Bikácsy Gergely: Gyilkos lehetsz! Hitchcock
• Xantus János: A múló idő és a meztelen király
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Veress József: Színvonalas furcsaságok Hollandiai filmpanoráma
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Führer nevében
• Szilágyi Ákos: Klapka-légió
• Hollós János: Missouri fejvadász
• Vanicsek Péter: A harmadik királyfi
• Farkas Miklós: Elveszett egy kékszemű
• Harmat György: Csillagom, halálom
• Ardai Zoltán: Kéjnő Kaliforniába készül
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Belpolitika
• Csepeli György: Az igazi családtag
KÖNYV
• Hollós János: Hálóba fogni a filmet
POSTA
• Bikácsy Gergely: Arról a szubjektív tényről...
• Hegyi Gyula: Nem vitatom...

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Deme Gábor (1934–1984)

Mihályfi Imre

 

Miért ilyen korán? Miért erejének teljében? Miért, hogy csak ilyen rövid életút adatott számára? Hiszen csak most töltötte be 50. életévét. A tragikus dilemmát, hogy mit és mennyit tudott volna még tenni, alkotni, adni, nem tudjuk megválaszolni. Csak azt tudjuk, hogy ő mindig sokat adott. Ez volt az élete, a hivatása. Dramaturg volt, és azok között is a legkiválóbb. Hálátlan missziót teljesített, szerzőknek és rendezőknek bábáskodott alkotásaik létrejötténél. Szívét és lelkét adta hozzá, hogy azután a siker kapujában visszaforduljon és átengedje sokszor a maga részét is, másoknak. Ezt olyan természetesen tette, s mi olyan természetesen tudtuk elfogadni...

Voltak-e saját álmai, vágyai? Lehet, hogy igen. De ő megkötötte a maga külön egyezségét az élettel. Önmaga jelölte ki a helyét.

Nagyon sokat dolgozott, majdnem minden műfajban. A világ- és a magyar irodalom klasszikusainak tolmácsolásában éppúgy otthon volt, mint korunk problémáinak megfogalmazásában. Művek sora került ki a keze alól, féltéssel kísérte azokat a megvalósulás utolsó pillanatáig. Így tette szebbé, értelmesebbé, talán boldogabbá pályánkat.

Küzdött a kór ellen. Mi pedig tehetetlenül néztük és reménykedtünk a csodában. A sors nem volt hozzá irgalmas, kemény próba alá vetette.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/08 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6365