KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/május
• N. N.: A megszólított ember Történészek kerekasztal-beszélgetése
• Létay Vera: Magadban, volt-gyermek... Napló gyermekeimnek
• Zsugán István: Egy-egy ujjlenyomat Beszélgetés Mészáros Mártával
• Klaniczay Gábor: Rockvázlat, történelmi háttérrel István, a király
• Fekete Sándor: A história hátországában A postakocsi
• Schéry András: Európai komédiák olasz módra Budapesti beszélgetés Ettore Scolával
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Történelem – tánccal, énekkel Nyugat-Berlin

• Bikácsy Gergely: Gyilkos lehetsz! Hitchcock
• Xantus János: A múló idő és a meztelen király
• N. N.: Hitchcockról a Filmvilágban
• Veress József: Színvonalas furcsaságok Hollandiai filmpanoráma
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A Führer nevében
• Szilágyi Ákos: Klapka-légió
• Hollós János: Missouri fejvadász
• Vanicsek Péter: A harmadik királyfi
• Farkas Miklós: Elveszett egy kékszemű
• Harmat György: Csillagom, halálom
• Ardai Zoltán: Kéjnő Kaliforniába készül
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Belpolitika
• Csepeli György: Az igazi családtag
KÖNYV
• Hollós János: Hálóba fogni a filmet
POSTA
• Bikácsy Gergely: Arról a szubjektív tényről...
• Hegyi Gyula: Nem vitatom...

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Robert és Robert

Hegedűs Tibor

 

Claude Leloucht nemrégiben haladó filmesnek nevezte valaki nálunk, ki tudja miért? A (majdnem ellenkezőjét) mind nyilatkozataival, mind filmjeivel tanúsítja. Éppen az jellemzi, hogy egyébként éles megfigyelőkészségét csak felvillantja, kritikáját gondosan áthajlítja vagy a cinizmusba, vagy az érzelmességbe, tetszetősen görget a felületen olyan témákat, amelyek érdekesek lennének, ha becsületesen végiggondolná őket. De nem, inkább elszórakozik rajtuk. Mint most is, ebben a munkájában, mely egy házasságközvetítő iroda tevékenységének ürügyén mutathatna be sorsokat, típusokat, magányérzetet, barátságot. Mutat is élvezetes humorú, igazán eredeti jeleneteket, meg tudja ragadni a valódi komikumot, az emberi esendőséget, a szeretnivaló gátlásosságot, kivált az egyik „Robert”, a hallatlanul érzékeny játékú, kövér, csecsemőarcú Jacques Villeret esetében. De nem a valóságigény: a művi optimizmus győz, amikor ezt a pazar (s végül is tragikus) figurát váratlanul a mennybe meneszti, mint véletlenül fölfedezett, s viharosan sztárkarriert befutó paródiazsenit.

Ügyes trükk fél kézzel illúziókat fosztani, s a másikkal illúziókat táplálni. Ezt csinálja a mesterembernek művész, művésznek furfangos iparos, Lelouch. S közben fölényesen menedzseli önmagát, a filmen belül utal régebbi műveire, nyíltan, vagy szándékosan Francis Lai az Egy férfi és egy nőre emlékeztető muzsikájával; bűvészkedik a kamerával, a látvánnyal, ízletes morzsákat szór tehetségéből (ki lehetnék én, ha akarnám!) s jóllakatja vele azokat, akiket ez az elegánsan tálalt koszt kielégít.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 37. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7910