KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/június
POSTA
• Korompai Zsigmondné: Cenzorok vagy sietős emberek?
• A szerkesztőség : Válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Rövid hírek

• Szilágyi Ákos: A tokba bújt film Enteriőr a magyar filmművészetben
• Bikácsy Gergely: A tenger habja Eszkimó asszony fázik
• Reményi József Tamás: Félrelépni tilos Házasság szabadnappal
• Bálint B. András: Párbeszéd az együttélésért Nyitott utak
• Koltai Ágnes: Biedermeier szerelem Beszélgetés Elek Judittal
• Marx József: Platonov köpenye Három fivér
• Baracs Dénes: Kínai film, kínai élet, kínai politika Beszélgetés Dósai Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Fáber András: Művész – kettős szerepben Alai Robbe-Grillet, az író és a filmrendező
• N. N.: Alain Robbe-Grillet főbb írói művei
• N. N.: Alain Robbe-Grillet filmjei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: A lehetetlen álom Marco Ferreri filmjeiről
• N. N.: Marco Ferreri filmjei
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: A legszebb férfikor Oberhausen
• Kovács András Bálint: Profi amatőrök vagy amatőr profik? Beszámoló a XXXI. Országos Amatőrfilm Fesztiválról

• Csontos Sándor: Sarkadi Imre kiadatlan írásaiból
• Sarkadi Imre: Sűrített pillanatok Sarkadi Imre kiadatlan írásaiból
LÁTTUK MÉG
• Lalík Sándor: Kelly hősei
• Harmat György: Sok pénznél jobb a több
• Schubert Gusztáv: A Tűz gyermekei
• Bán Zsófia: Fegyvercsempészek
• Hegedűs Tibor: Föld alatt, föld felett
• Sarodi Tibor: Balfácán
• Gáti Péter: Egy szerzetes szerelme
• Koltai Ágnes: Itália bukása
TELEVÍZÓ
• Szilágyi János: „Mester”-mű? Beszélgetés a Hírháttér hátteréről Mester Ákossal
• Faragó Vilmos: Határozatlansági reláció
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Glauber Rocha és a többiek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Utam az iskolába

Jankovics Márton

Sur le chemin de l’école – francia, kínai-dél-afrikai, 2013. Rendezte: Pascal Plisson. Írta: Marie-Claire Javoy. Kép: Pascal Plisson és Simon Watel. Zene: Laurent Ferlet. Szereplők: Jackson Saikong, Zahira Badi, Samuel Esther, Carlito Janez. Gyártó: Winds / Ymagis. Forgalmazó: MTVA. Szinkronizált. 77 perc.

Kamaszszerelmek, életre szóló traumák, nagy tanárélmények vagy épp az intézményes agymosás színtere. Számtalan film taglalja, hogy mi minden történhet az iskolában a gyerekekkel, Pascal Plisson 2013-as dokumentumfilmje azonban nem tartozik ezek közé. A francia rendező a biztonságot jelentő iskola kapujában elengedi szereplői kezét, őt inkább az odavezető út kihívásai érdeklik.

„Gyakran elfelejtjük, hogy mekkora lehetőség az iskola. A világ bizonyos részein a gyerekeknek akár az életüket is kockáztatniuk kell a tudás megszerzéséért” – emlékeztet minket rögtön az elején, majd nagy lendülettel bele is vág a fenti tétel illusztrálásába. Olyan gyerekek útját követhetjük a stábbal együtt, akiknek minden reggel komoly teljesítmény eljutni az iskolába. A kenyai Jackson például elefántok között kel át a szavannán kishúgával, a marokkói Zahira négy órát gyalogol az Atlasz hegységben, az indiai Samuel rozoga kerekesszékét testvérei ráncigálják végig a hosszú földutakon, az argentin Carlito pedig húsz kilométert lovagol a patagóniai pusztán, hogy odaérjen „becsöngetésre”.

Ezek a harmadik világban átlagosnak számító gyereksorsok elemi erővel világítanak rá, hogy mi mindent veszünk adottnak egy jóléti társadalomban, amiért a világ sok szegletében keményen meg kell küzdeni. Ám Plisson sajnos semmit nem bíz a véletlenre, és a néző ösztönös megrendülését érzelgős zenével és túlstilizált képi világgal üti agyon. Eleve kockázatos, mikor egy dokumentumfilm igyekszik letagadni a kamera jelenlétét, így a jelenetek sokszor megrendezettnek hatnak, helyenként pedig egyenesen esztétizálják a nyomort. Mintha csak egy szépen megfotosopolt Unicef-naptár mozgóképes adaptációja lenne a film: jó célokat tűz ki és fontos problémákat vet fel, de csupán a bemutatott sorsok és témák felszínét karcolja meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12162