KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Két filmhét

• Zsugán István: Koturnus nélkül Beszélgetés Kovács Andrással A vörös grófnő című filmről
• Zalán Vince: Mindennapi agressziók Új nyugatnémet filmekről
• Szemadám György: Hejhó? Hófehér
• Hegedűs Zoltán: Gyilkosság egy francia szemével Holdtölte Texasban
• Dés Mihály: Isten hozott, Brazília! Bye, bye Brasil
• Pošová Kateřina: Horror és humor Prágai beszélgetés Juraj Herz-cel
• Ciment Michel: Filmművészet helyett filmek? Gyorsmérleg a francia moziról
• Beke László: Andy Warhol hipersztár Pop art töredékek
• Karcsai Kulcsár István: A zseniális szerepjátszó Eric von Stroheim
• N. N.: Eric von Stroheim filmrendezései
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Sztárok bűvöletében
• Báron György: Kicsi és pici
• Koltai Ágnes: Utószinkron
• Karafiáth Judit: Gyónás gyilkosság után
• Farkas Miklós: A piszkos tizenkettő
• Dániel Ferenc: A Sárkány közbelép
• Sarodi Tibor: Egész nap esik
• Lajta Gábor: A tó szelleme
• Harmat György: A beszélő köntös
• Szentistványi Rita: A kicsi kocsi újra száguld
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Rejtőzködő arcok Miskolc
• N. N.: A 24. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei
• Faragó Vilmos: Lehet-e oratóriumot írni Auschwitzról? KZ-Oratórium
KÖNYV
• Bán Zsófia: Mozi-fenegyerekek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bécs, 1938

Schubert Gusztáv

 

Mióta moziba már csak karateleckéket venni és vérszomjunkat oltani járhatunk, lassanként el is felejtjük, hogy azért a művészethez a „komoly tárgy” és az erkölcsi emelkedettség önmagában még édeskevés. A Bécs, 1938 igazán nem vádolható durvasággal vagy léhasággal: két tiszta lélek (egy árja színésznő és egy zsidó drámaíró) minden próbát kiálló szerelmének és a német fasizmus szorításában vergődő első osztrák köztársaság végnapjainak története szövődik benne egybe. Meglehetős ízléssel, émelygős édeskedés és gótikus hátborzongatás nélkül. És mégis: a Bécs, 1938 ízig-vérig giccs. Itt nem a bécsi erdő mesél; porcelánfigurák társalognak. Banálisan, elegánsan. De hát alighanem ez a tömény semmitmondás lehetett a cél: az ártatlan, az Anschluss pillanatáig derűsnek és humánusnak megmaradó Ausztria mítosza nem lett volna kibontható eleven sorsokból, hiteles bécsi párbeszédekből (amelyekből Karl Kraus és Ödön von Horváth már jóval az összeomlás előtt kihallotta az eresztékek baljós recsegését, kiérezte a kiegyensúlyozottság középszerűséggé fajulását). Történhetett volna éppen úgy is. Csakhát az össznemzeti naivitás, a barbár ellenfél lovagiasságában való feltétlen bizalom vétke el nem követett bűn. 1938-ban nem a bécsi gemütlichkeit kapitulált a Reich előtt, az már évek óta odavolt, hanem a nemzeti, az osztrák fasizmus. A Bécs, 1938 tisztára mossa a múltat. Baljós az ilyen fényesre sikált, simára csiszolt história. Egy óvatlan nemzet könnyen elvágódhat rajta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/09 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5478