KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/július
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Két filmhét

• Zsugán István: Koturnus nélkül Beszélgetés Kovács Andrással A vörös grófnő című filmről
• Zalán Vince: Mindennapi agressziók Új nyugatnémet filmekről
• Szemadám György: Hejhó? Hófehér
• Hegedűs Zoltán: Gyilkosság egy francia szemével Holdtölte Texasban
• Dés Mihály: Isten hozott, Brazília! Bye, bye Brasil
• Pošová Kateřina: Horror és humor Prágai beszélgetés Juraj Herz-cel
• Ciment Michel: Filmművészet helyett filmek? Gyorsmérleg a francia moziról
• Beke László: Andy Warhol hipersztár Pop art töredékek
• Karcsai Kulcsár István: A zseniális szerepjátszó Eric von Stroheim
• N. N.: Eric von Stroheim filmrendezései
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Sztárok bűvöletében
• Báron György: Kicsi és pici
• Koltai Ágnes: Utószinkron
• Karafiáth Judit: Gyónás gyilkosság után
• Farkas Miklós: A piszkos tizenkettő
• Dániel Ferenc: A Sárkány közbelép
• Sarodi Tibor: Egész nap esik
• Lajta Gábor: A tó szelleme
• Harmat György: A beszélő köntös
• Szentistványi Rita: A kicsi kocsi újra száguld
TELEVÍZÓ
• Koltai Ágnes: Rejtőzködő arcok Miskolc
• N. N.: A 24. Miskolci Tévéfesztivál díjnyertesei
• Faragó Vilmos: Lehet-e oratóriumot írni Auschwitzról? KZ-Oratórium
KÖNYV
• Bán Zsófia: Mozi-fenegyerekek

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az éneklő kutya

Lajta Gábor

 

Jack London világát filmre venni eléggé reménytelen vállalkozás. Mert hiába csábító a kaland, az egzotikum; a film inkább drámai műfaj, mintsem regény, vagy novella. Nehezen bírja a laza szerkezetet és képtelen (vagy csak nagy erőszaktevések árán) megjeleníteni a belső monológokat, és a Jack Londonra annyira jellemző végsőkig redukált fizikai lét és szenvedés leírásait. Ráadásul a filmen egy bogárnyi rezzenést óriásivá kell nagyítani, hogy látható legyen.

Egy igazi London-adaptációnak tehát sajátos, új filmnyelvet kellene teremteni a mondanivaló kifejezésére. Az éneklő kutya meg sem kísérti az előbbi feladatot: fáradt kalandfilm, amely nem csigázza fel az érzékeinket, de kirívó rosszaság sincs benne. A hálásabb mozinéző előtt ez a rendezői fásultság még távolságtartásnak, reálisabb ábrázolókészségnek is látszódhat. Tény, hogy a szinte esetlegesen továbbgördülő történetből kirajzolódik Jack London világa: a szabadság és a szabadság korlátai, a véletlen és az engedés a véletlennek, és legfőképp a szabadság elnyomása. A megjelenítés érdekessége a rusztikus, nyers színészi játék és az ízes szinkronhangok, valamint az a furcsa, kicsit bugyuta igénytelenség, ahogy a rendező egymás mellé rakja az eseménykockákat, mintha sörivó főhőséhez hasonlóan ő is állandóan imbolygó objektívon át nézné a világot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7279