KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fame

Varró Attila

Fame – amerikai, 2009. Rendezte: Kevin Tancharoen. Írta: Allison Burnett. Kép: Scott Kevan. Zene: Mark Isham. Szereplők: Kay Panabaker (Jenny Garrison), Naturi Naughton (Denise Dupree), Kherington Payne (Alice Ellerton), Megan Mullally (Ms. Rowan). Gyártó: United Artists / Lakeshore / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 107 perc.

Az 1980-ban bemutatott (azóta gazdag televíziós és színpadi franchise-t eredményező)Fame kultusz-musicalje a zenés filmek neves auteurjének számító Alan Parker torokégető ellenmérge volt a Grease cukormázas gimi-musicaljére: a Laguardia mai napig működő new york-i művészeti középiskolájának négy esztendejét egy felcseperedő osztály küzdelmein át végigkövető történet következetesen számolta fel a boldog diákévekkel és a művészpálya szépségeivel kapcsolatos valamennyi illúziót. Nyomor, magány, prostitúció, analfabétizmus, öngyilkosság, pornográfia, kiégés, homoszexualitás, abortusz – az ironikus című Hírnév saját műfajához nem igen illő motívumokból állítja össze féltucatnyi hőse epizódokra épített cselekményszálait, hogy azután a kötelező össztánc fináléra legjobb esetben is hatalmas kérdőjellel zárja a főszereplők fejlődéstörténetét.

Az ezredfordulós MTV-másodgeneráció Americal Idolhoz, Dancelifehoz szokott szájízéhez kétségtelenül nem való ennyi keserűség: az utóbbi tévészéria 22 éves alkotótitánja, Kevin Tanchareon koreográfus-turnérendező-klipkészítő szaktudására bízott idei remake így aztán nem csak édes kamaszpofikra cseréli az eredeti lúzerarcokat, duplájára növeli a diegetikus dalbetétek számát (amitől hősei menten dalra fakadnak, amint egy nyitott zongorafedelet látnak), valamint látványos Luhrman-, Fosse-hommage-okat varázsol a tánctermi gyakorlatokból és diákbulikból – de a harmadév mélypontja után eredményesen, ha nem is túl meggyőzően fordítja szinte valamennyi diák sorsát napfényesre. Teljesen érthető, hogy az új verzió új karaktereket talál a korszellemhez, friss slágerekre cseréli a ódon soundtracket (a két Oscar-jelölt dal kivételével, bár a remek főcímdal átiratának csak a záróstáblista jut) és ingerbőre stilizált halloween-betétet farag a legendás 46. utcai spontán diáktáncból: az viszont igen szomorú kortanulság, hogy képtelen a kudarcnak, bukásnak akár csak az árnyékával is szembesíteni tizenéves célközönségét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10008