KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egek ura

Klág Dávid

Up in the Air – amerikai, 2009. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Jason Reitman és Sheldon Turner. Kép: Eric Steelberg. Zene: Rolfe Kent. Szereplők: George Clooney (Ryan Bingham), Vera Farmiga (Alex), Anna Kendrick (Natalie), Jason Bateman (Craig Gregory), Danny McBride (Jim). Gyártó: Paramount Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 109 perc.

Talán csak a hasonló környezet teszi, de az Egek ura olyan, mintha a Diploma előtt nyitójelenetének kibontása lenne. Mike Nichols filmjének első snittjében a főhős egy repülőtér mozgó folyosóján áll: halad, de nincs mozgásban, akárcsak Jason Reitman filmjének főhőse. De míg Benjamin végzősként a diákélet és a felnőttkor között sodródott, addig Bingham felfogásában a repterek, személytelen hotelek nem a purgatóriumot jelentik, hanem a komfortos élet elengedhetetlen elemeit. Bingham ugyanis utazó ügynök, de nem terméket árul, hanem szolgáltatást: hivatásos elbocsájtó, országszerte segít megszabadulni a vállalkozásoknak nem kívánt alkalmazottaiktól. A rutinok embere – ezért is lett belőle profi. Pontosan tudja, melyik kiborulást milyen mondat kövesse, milyen hívószóra kell átadni a kompenzációs pakett mappáját, melyik elcsépelt memoriterrel tudja elhitetni, hogy ez a legjobb dolog az áldozattal történt. Mindennapi élete is rutinokból áll: ugyanaz a bőrönd, ugyanaz az ital, mellékesnek ugyanaz a motivációs előadás. Maradna örökre ez a végtelenített élet, ha nem futna össze egy hasonló repülőtéri ingázó üzletasszonnyal és nem érkezne a cégéhez egy betanítandó fiatal, akinek hatékonysági ötletei pont Bingham kényelmes limbóját tenné tönkre.

Akárcsak a főhőse, az Egek ura is folyamatosan két végcél között lebeg: egyrészt kihegyezett szatíra a nagyvállalati Amerikai útvesztőjéről, másrészt pedig egy ellenszenves karakter megváltástörténete. Reitman ügyesen váltogatja két véglet közt – ez nagy részben Clooney érdeme, akit a megszokott, hideg profik után itt látunk először tényleg sérülékeny embernek –, de a váltások élesek, egyik pillanatban a kubricki kompozíciók sterilitásában figyeljük a leépített munkahelyeket és a rideg épületeket, egy másikban már a mai amerikai komédiasorozatok dokumentarista stílusára vált a kamera. Mindkét stílus tökéletes kivitelezést kapott, de, csakúgy mint a gyakori zenés montázsok, külön-külön annyira hatásvadászok, hogy nehéz megtalálni a számító pillanatok közt az őszintéket. Pedig azokból is akad bőven – ám az Egek ura ahhoz képest, hogy mennyit van levegőben, keveset tölt repülési magasságban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10080