KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Éhség

Vincze Teréz

Hunger­ – angol-ír, 2008. Rendezte: Steve McQueen. Írta: Steve McQueen és Enda Walsh. Kép: Sean Bobbitt. Zene: Leo Abrahams és David Holmes. Szereplők: Stuart Graham (Ray Lohan), Liam McMahon (Gerry), Brian Milligan (Davey), Michael Fassbender (Bobby Sands), Helen Madden (Mrs. Sands). Gyártó: Blast! Films / Northern Ireland Screen. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 96 perc.

 

Nehezen írhatók le a brit Steve McQueen debütáló nagyjátékfilmjének kemény és szikár képei, melyek szinte a retinára égnek a 96 intenzív perc alatt. Mintha a rendező – aki képzőművészként már befutott művész – a látvány és az érzelmek mérnökeként hideg acél vonalzóval mérte volna ki tűpontosan a beállítások szögét és hosszát, a mozdulatokat és a párbeszédeket.

A film cselekménye 1981-ben játszódik, amikor az észak-írországi Maze fogházban az ír köztársasági foglyok a politikai státusz elnyerésének érdekében már több éve a rabruhaviselés és a tisztálkodás megtagadásával tiltakoznak. 1981 tavaszán az állóháborút megelégelve a rabok Bobby Sands vezetésével éhségsztrájkba kezdenek, ami végül tíz halálos áldozatot követel. McQueen a drámai események bemutatására nagyon határozott és többnyire erőteljesen lecsupaszított megoldásokat használ, a cselekmény megmutatását gyakran egy-egy gondosan komponált kép vagy rettegést keltő hang segítségével helyettesíti. A téma morális kérdéseinek vonatkozásában is egyfajta szikárság jellemzi a filmet. A megfogalmazás bizonyos fokú távolságtartása megakadályozza a néző közvetlen érzelmi azonosulását, helyet hagyva a helyzet józan mérlegelésére is. A filmben nem jók és gonoszok vannak, hanem egy olyan kegyetlen szituáció, amelyben lehetetlen hőssé válni és nem lehet nem gonosznak lenni. A tiltakozó köztársaságiak nem válnak heroikus alakokká, szerencsétlen, kétségbeesett, éhező haldoklók, akiknek a szó szoros értelmében nincsen semmi másuk, hogy kifejezzék álláspontjukat, mint a puszta testük (és ami abba bemegy vagy abból távozik).

Az Éhség keveset hagy a szavakra, kivéve a 23 perces (!) csúcsjelenetet, melyben Bobby Sands és az őt meglátogató pap az éhségsztrájk „filozófiájáról” beszél. A lenyűgöző jelenet amellett, hogy fantasztikus színészi teljesítmény, a filmnek a szabadságról és az elvekért folytatott küzdelem kegyetlen játékszabályairól szóló nézeteinek is lebilincselő összefoglalása. A 2008-2009-es szezon eme világszerte (megérdemelten) agyondíjazott filmje a szenvedésre vetett szenvtelen pillantás hihetetlen erejével hat. Sikerül végrehajtania azt, ami bizonyos értelemben a filmművészet lényege: (újra)definiálja a kamera előtt lezajló eseményekre vetett tekintet „minőségét”, a nézés aktusát különleges, morális terhektől sem mentes részvétellé teszi. Az éhezésbe belehaló Sands meggyötört testének képei mellett ugyanúgy hosszan kísérti a film nézőjét a fehér fal előtt dohányzó börtönőr képe, a börtönfolyosón összegyűlt vizeletet hosszan és akkurátusan takarító őr mozdulatai, vagy a sarokban zokogó rohamosztagos alakja is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/03 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10105