KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kövéren szép az élet

Forgács Nóra Kinga

 

Gordos­ – spanyol, 2009. Rendezte és írta: Daniel Sánchez Arévalo. Kép: Juan Carlos Gómez. Zene: Pascal Gaigne. Szereplők: Antonio de la Torre (Enrique), Roberto Enríquez (Abel), Verónica Sánchez (Paula), Raúl Arévalo (Alex). Gyártó: Filmanova. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 110 perc.

 

Egy túlsúlyosoknak tartott csoportterápia találkozói és egy étrend-kiegészítő szer reklámshowjában népszerűsített négylépéses fogyi-metódus stációi tagolják Daniel Sánchez Arévalo filmjének történetét, idézőjelbe – egyúttal analitikus (ön)elemzés tárgyává – téve az eseményeket.

A több mint féltucatnyi egyenrangú hőst mozgató és csaknem féltucatnyi történetet mesterien összefabrikáló mozi a műfajokat ugyanolyan eleganciával szövi össze, mint a történetszálakat. Majdnem fekete humorú komédia, társadalmi szatíra, bűnügyi zsánerelemek és melodrámai fordulatok, különböző esztétikai minőségekre épülő stilizációk hozzák létre azt a gazdag univerzumot, melyben a rendező – ahogyan Sötétkékmajdnemfekete című debütáló művében – ismét alapvető drámai kérdéseket érint: a személyes identitás problémáit testi és érzelmi viszonyok, családi és társadalmi kapcsolatok kötelékében.

A Kövéren szép az élet hősei látszólag testsúlyukhoz kötődő problémákkal küzdenek, valójában azonban az önmagukról alkotott kép instabil – így válik saját maguk megismerésének folyamatában a test változékony jellé. A spanyol író-rendező módszerének kegyetlensége egyfelől abban rejlik, hogy a hősök a ruháikat már az elején ledobják, ezután a lélek héjainak lehámozása következik, így visszafordíthatatlan értékvesztés vezet a kis katarzisokig. Másfelől a test és a testiség ábrázolása provokatív: a csúfság és a szépség, a vágy és az undor feszülnek egymásnak bátran ábrázolt vizuális és érzelmi képletekben, kontúrosan szatirikus képet alkotva olyan társadalmi problémákról, mint a választott nemi identitás, a vallási fanatizmus, vagy a terhesség alatti depresszió.

Végül mégis leginkább az Én elvesztésének és meglelésének empatikus miniportréit kapjuk – visszataszító, szórakoztató, kivételesen pontosan artikulált, végső soron megrázó módon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10381