KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pótpasi

Baski Sándor

The Extra Man – amerikai, 2010. Rendezte: Shari Springer Berman és Robert Pulcini. Írta: Jonathan Ames. Kép: Terry Stacey. Zene: Klaus Badelt. Szereplők: Kevin Kline (Harrison), Paul Dano (Louis), Katie Holmes (Mary), John C. Reilly (Gershon). Gyártó: 3 arts Entertainment / Likely Story / Wild Bunch. Forgalmazó: Cinetel. Szinkronizált. 108 perc. 

Az Apatow-vígjátékokat idézõ magyar cím ellenére a Pótpasi nem a mostanában különösen divatos bromance mûfaj egy újabb tipikus képviselõje, noha a szinopszis alapján akár az is lehetne. A történet fõszereplõje egy húszas éveiben járó, identitási problémákkal küzdõ irodalomtanár, aki New Yorkba költözik, hogy beindítsa írói karrierjét. Nem sok ideje jut azonban az alkotói munkára, mert fõbérlõje, az egykoron ünnepelt színpadi szerzõ bevezeti az elõkelõ, idõs nõknek társaságot biztosító „hivatalos kísérõk” világába.

A Pótpasi valójában sokkal inkább Jonathan Ames forgatókönyvíró filmje, mint a BermanPulcini rendezõpárosé (Sikersztori, Egy bébiszitter naplója). Ames, aki saját regényét adaptálta filmre, ugyanabból a receptbõl dolgozik, mint az HBO-n futó sorozatában. Az Író és kamuhõs, amelyben szintúgy egy ihlethiánnyal küzdõ fiatal író-alteregó a fõhõs, a film noir eszköztárával játszadozik el Coen-módra, megidézve egyúttal Wes Anderson filmjeinek keserédes hangulatát és vizuális világát. A Pótpasi hasonlóképpen reflektál a klasszikus romantikus fejlõdésregényekre, illetve konkrétan Fitzgerald munkásságára, de inkább a paródia, mintsem a dráma irányába mozdul el. A film ugyanakkor nélkülözi a harsány poénokat, humora – Anderson munkáihoz hasonlóan – excentrikus karaktereibõl fakad. A történet a mai New York-ban játszódik, a két fõszereplõ megjelenése, viselkedés mégis merõ anakronizmus: a Kevin Kline által alakított mentor egyszerre bigott arisztokrata és szabadelvû hedonista, míg Paul Dano fiatal írója egy ’20-as évekbõl itt ragadt gentleman és egy szexuálisan frusztrált geek keveréke. A szabadon csapongó, epizodikus szerkezetû történet a fináléra kissé szétesik – a kevesebb ezúttal is több lehet volna. Az Író és kamuhõshöz hasonlóan 25 perces sorozatként talán a Pótpasi is jobban mûködne.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10816