KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Marsupilami nyomában

Bayer Antal

Sur la piste du Marsupilami – francia, 2012. Rendezte és írta: Alain Chabat. Kép: Laurent Dailland. Zene: Bruno Coulais. Szereplők: Jamel Debbouze (Pablito), Alain Chabat (Geraldo), Lambert Wilson (Pochéro), Geraldine Nakache (Petunia). Gyártó: Chez Wam / Pathé. Forgalmazó: Budapest Film. Szinkronizált. 105 perc.

Jóval kellemesebb helyzetben van amerikai sorstársánál az a francia rendező, aki egy képregény megfilmesítésére vállalkozik. Nem kap életveszélyes fenyegetéseket, ha eltérni merészel egy főgonosz eredettörténetéről, ha Ipszilonembernek másképp van fésülve a frizurája, mint a comic bookban, vagy pláne ha arra vetemedik, hogy ellentmondjon a kontinuitás szent elvének. Alain Chabat tehát teljes nyugalomban készíthetett egy új, sem az eredeti Spirou és Fantasio történetekre, sem a mitikus fiktív állatka saját kalandjaira nem emlékeztető Marsupilami-forgatókönyvet, rendezői karrierje második „képregényfilmjét” az Asterix és Kleopátra után.

Ennek ellenére az eredetileg rajzolónak készülő és a képregények iránt ma is rajongó Chabat számos finom utalást tesz az eredetire és más nagy elődökre, amiért a francia publikum nyilván nagyon hálás. Magyarországon azonban a Marsupilamit csak pár rajzfilmből ismerhetik, így a többség nem is tudja, hogy egy immár 60 éves képregényfiguráról van szó. A történet nincs túlbonyolítva: egy zuhanó népszerűségű tévériporter utolsó esélyeként interjúra indul a képzeletbeli Palombába, ahol belebotlik egy eddig ismeretlen állatfaj, valamint az örök ifjúságot biztosító orchideák titkába. Ahogy minden képregényoldalra dukál minimum egy poén, ugyanebben a ritmusban potyognak a filmben is, főként az elsőrangú komikusoknak köszönhetően. A melomán diktátort alakító Lambert Wilson Céline Dion-utánzása különösen emlékezetesnek ígérkezik, de Jamal Debbouze is hozza a szokásos, néha az altestit súroló szintet. A latin-amerikai sztereotípiák a jó ízlésen belül maradnak, az esendő karakterek felülkerekednek az igazán gonoszokon, a kis marsupilami pedig nagyjából beéri azzal, hogy aranyos plüssnek néz ki. A többrétegű humor nagy előnye, hogy a család valamennyi tagja jól mulathat a filmen – legfeljebb nem ugyanott nevet fel gyerek és felnőtt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11230